Kultúra

Ebben a lakásban portrézták Horthyt és Rákosit

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2016. 03. 03. 07:00

Manapság művészeti show terem a dobogón. Nagymező nyolc.

„Picassóhoz odalépett valaki egy kávézóban, hogy mester, kérem, rajzoljon nekem erre a szalvétára. A művész két vonallal női sziluettet skiccelt, mire az illető aláírást is kért a papírra. Picasso ekkor így szólt: áhá, hogy értéket is adjak hozzá? Ő aztán tudta, a művészetben is milyen fontos a marketing, valószínűleg nem véletlen, hogy róla, s nem, teszem azt, Michelangelóról vagy Mantegnaról neveztek el autómárkát.”

Ifjabb Bér Rudolf, művésznevén Rudino meséli ezt a Nagymező utca 8-ban, az Ernst-ház legfelső szintjén, műteremlakásában.

Ha hihetünk a várostörténészeknek, ez volt Budapest első hatemeletes háza. Építtetője Ernst Lajos bankár és nem mellesleg műgyűjtő 1909-ben vásárolta a telket, három évvel később csodás szecessziós házat húzatott föl rá. Lent kávézó, majd a Tivoli mozi működött, plusz múzeum Ernst képeinek, legfölül két műteremlakás. A köztes szinteken mezei bérlemények álltak – az ezekből származó jövedelem szolgált a gyűjtemény fenntartására, fejlesztésére.

Fotó: Berecz Valter

Ernst művészbarátait invitálta a műteremlakásokba: az egyikbe Fényes Adolfot, a másikba Zádor Istvánt. Fényes a Tanácsköztársaság idején tagja volt a Művészi Végrehajtó Bizottságnak, utóbb joggal tartott Horthytól, ám 1944-ben mégis mentességet kapott a kormányzótól; a nyilasokat már nem élte túl, valószínűleg éhen halt a budapesti gettóban. Horthy Zádor István életében is szerepet játszott: a művész ebben a lakásban portrézta ellentengernagyunkat.

Konkrétan azon a dobogón ült modellt Horthy, sőt később Rákosi Mátyás és Bajor Gizi is (külön-külön), ahová most mi tesszük le fenekünket, hogy a jelenlegi bérlővel, Bér Rudinóval beszélgessünk. (Igen, Bér bérlakása, essünk túl ezen a rémes poénon.)

Zádor halála után húsz évvel, 1983-ban a mi Bér Rudinónk édesapja, Bér Rudolf költözött ide a családjával.

Fotó: Berecz Valter

A família eredetileg Beér volt, de a vészkorszak előszelét érezve ’34-ben magyarosítottak. Idősb Bér Rudolf – és a nagyapa, Beér Rezső építész – így élte túl az évtizeddel későbbi rettenetet. Ötvenhatban Párizsba disszidált, majd Olaszországban telepedett le. Szerette, vásárolta képeit a helyi publikum, ám ’73-ban mégis hazatért, így fia már Magyarországon született. Idehaza alkotóközösséget hozott létre, középületeket díszített, és amikor leketyegett a nyugati intermezzóért járó szilencium, külföldi kiállításokra járt.

Ifjabb Bértől, a dobogón ülve tudjuk meg, hogy már hatévesen festőnek készült, “Bernáth Auréltól A balatoni vihar című novella érlelte bennem az elhatározást, onnantól mindent sötétkékre kentem”. Azóta is kolorista.

A szín a lényeg, szín nélkül számomra nincs kép, kobaltkék és kadmium nélkül üres az élet.

Pedig szülei próbálták lebeszélni a piktorságról. „Reménykedtek, hogy tisztességes polgári foglalkozást választok. És valószínűleg én sem repdesnék, ha a fiam ezt csinálná, inkább legyen építész vagy színész, mert ez a szakma tiszta életveszély.”

Fotó: Berecz Valter

Mitől is? „Van, hogy hónapokig nem sikerül eladni.” Mármint egyetlen képet sem.

Máskor viszont hosszan csenget a postás.

Volt egy kiállításom, senki nem vett semmit, már éppen szedtük le a képeket, amikor, mint a mesében, telefonáltak, hogy várjunk fél órát, mert egy német üzletember tegnap este az utcáról meglátta az egyik festményt, s talán megvásárolná. Végül megvette a komplett kiállítást, mind a tizenhat képet, vitte az új házába. Zsebből fizetett.

Rudino nem ragaszkodik a képeihez, sőt. „Egy idő után annyira zavarnak, hogy képes vagyok átfesteni őket. Örülök, ha viszik, hiszen az üres fal azt jelenti, lehet újra dolgozni.”

Fotó: Berecz Valter

Még csak nem is követi az alkotások útját. Kuriózum az eset, amikor a még képzőfőiskolás Rudinótól képet vett egy holland egyetem rektorhelyettese, aztán küldött fotót a műről.

Nézem, nézem, de nem a sajátomat, hanem azt, amelyik mellette lóg. Írok a tanár úrnak, árulja már el, annak ki a festője. És tudod, ki? Vermeer. Jól sejtettem, egy Vermeer mellett lógok! Igen jó társaságba keveredtem.

Festeni persze lehet raktárra is, de abból nincs kenyér. „Nehéz időszakokban dolgoztam építkezésen, a csempeleveréstől a belsőépítészetig mindent, csináltam reklámgrafikát, festettem ikonokat turistáknak, végül is ez az alkalmazott művészet. Egyszer álló éven át restauráltam Benczúr óriási festményét, teljesen monokróm fekete vásznat kaptam, fülpiszkálóval tisztogattam centiről centire, mígnem megjelentek az angyalkák.”

Fotó: Berecz Valter

Rudino a művészetben mindenevő, egy dolgot nem szeret, s az a humbug. Régi Velencei Biennálét említ.

A reggeli köd borította városból mentem be a kiállítóhelyiségbe, s az egyik teremben a köd volt kiállítva. Ismétlem: a köd. Ködgép eresztett be ködöt a helyiségbe. Mint műalkotást. Kint is köd, bent is köd, így kicsit sok volt, pontosabban nagyon kevés, kiborítóan unalmas. Az emlegetett Picasso sosem lépte át a művészet és a blöff közötti, az avatatlan számára kétségtelenül ködös határt. Erős volt önmenedzselésben is, de bármihez nyúlt, működött, kvalitásos alkotás lett még az is, amikor újrahasznosított színes papírokból kollázsolt.

Ha eddig nem derült volna ki, Rudino huszadik századi ideálja Picasso. Művészként és önmenedzselőként (ő úgy mondja, self made manként) egyaránt példakép számára.

Fotó: Berecz Valter

Két éve szervez „társművészeti interaktív esteket” Rudino Art Show néven, helyszín a „Nagymező utcai MűteremLaká’Színház”. A képzőművészet mellett van ott irodalom, színház, zene, tánc, divat, design, bor és gasztro, még „Orr Show” is, amit a márciusi, Ámor & Psyché néven futó rendezvényen „A Parfümőr” (ezek szerint létezik ilyen szakma) prezentál egy balettelőadás és a Váczi Eszter Quartet koncertjét követően. „Évekkel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy a bölcsőben, azaz a műteremben mutassuk be a képzőművészetet, így kerülve közelebb a publikumhoz. Magától értetődő volt, hogy együtt dolgozzunk a szemközti konzival és a környék színházaival. Még novemberben Danténak A Pokol című művére fűztük az estet. A mű Babits utáni újrafordítója, Nádasdy Ádám és Kulka János adtak elő az idén áprilisban megjelenő Divina Comedia fordításából.”

A fellépők többsége „megvászonul”.

Fotó: Berecz Valter

A Kulka ihlette kép szinte kész, állványon várja az utolsó ecsetvonásokat. „Kicsit mephistós lett… Egy bérház homlokzatán pillantottam meg egy női fehérneműreklámot, megindított, de már két hölggyel komponáltam, és úgy, hogy épp lángra kap a plakát. De az is lehet, hogy már a ház ég. Aztán a Dante-est eltérített, és az inspiráció hatására, a két nőalakra a mephistói, ördögi szerepben mutatkozó Kulka Jánost festettem meg… Hogy mi a jelentése? Hát talán az, hogy olykor bár mindent elborítanak a lángok, de az élet attól még megy tovább.”

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.