Jodie Foster rendezi a Money Monster, azaz a magyar mozikban majd Pénzes cápa címen futó produkciót, amely a dráma és a thriller zsánereit fogja ötvözni. Ebben a főszereplőt alakító George Clooney a tévés showman Lee Gates karaktereként válik majd az ifjú Jack O’Connell játszotta Kyle Budwell túszává, ráadásul éppen a saját műsorának felvétele közben. Az előzetesek alapján a játékidő dandárjában egy helyszínen fog játszódni a történet, amelyben Budwell azért ejti majd foglyul a nagyágyút, hogy rajta keresztül sajtoljon ki valamiféle kompenzációt a korábban összeomlott tőzsdén elveszített pénze után. A produkció tehát a pénzügyi elitet fogja támadni, miközben a sztorit némi Stockholm-szindrómával is megbolondítják, hiszen azt már a trailerek is elárulják, hogy Gates idővel elkezd szimpatizálni a sráccal. A kollégája megmentéséért küzdő tévés producert alakító Julia Roberts mellett a Caitriona Balfe, Dominic West és a Giancarlo Esposito mellékszereplésével készülő alkotás május 13-án fog debütálni az amerikai mozikban.
Elkészült a remek színészgárdával közelgő film előzetesének magyarul beszélő változata, melyben Clooney nagymenő tévésként kerül bajba.
Ajánlott videó
- 03:33 Pakolás és menekülés után helyre állhat a rend az esztergomi kéziseknél
- 22:57 Ugyan ráijesztett az Espanyol a Real Madridra, de nem bírt a klasszisaival
- 22:41 Külön biztonsági kamerák vigyáznak a világ jelenlegi leghíresebb bébi vízilovára
- 22:39 Sakkolimpia: a férfiak nem bírtak Szerbiával, a nők legyőzték Vietnamot
- 22:30 „Nehéz megszólalni” – bombameglepetések a hazai kézilabda-bajnokságban
- 22:13 Sallai Roland egyből rangadón mutatkozott be a Galatasarayban
- 21:55 „Nem tárgyalunk terroristákkal” – Oroszország nem vesz részt a második békecsúcson sem
- 21:44 Hatalmas meccsen a Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót
- 21:33 A kormány a 130 pontos megszorító csomagról: „Megszorítások a Gyurcsány-kormány alatt voltak”
- 21:07 Megalakult az új francia kormány
- 20:48 Nem tud kilábalni a gól nélküli döntetlenekből a Juventus
- 20:43 Életveszélyes lehet az áradó Dunában fürdeni
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 21.
- 20:03 Nagyszerű hírt kapott, majd simán nyert az ETO a női kézilabda BL-ben
- 20:00 Szimler Bálint: Hülyének néz minket a rendszer, és mi eljátsszuk a hülyét
- 14:11 Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző
- 12:28 Elkezdték vizsgáztatni a tanárokat a Nat-ból
- 18:16 Nyoma veszett a norvég férfinak, akinek a cége szintén értintett a felrobbant csipogók ügyében
- 15:40 „Baszd meg magad Elon Musk” - üzente a társasjátékos cég, és beperelte a SpaceX-et
- 21:55 „Nem tárgyalunk terroristákkal” – Oroszország nem vesz részt a második békecsúcson sem
- 19:06 Mennyire kedves dolog levágni a hüvelykujjadat, ha a férjed azt szeretné megenni?
- 11:48 Halálra szúrta magát egy férfi, miközben késsel próbált szétválasztani két fagyasztott hamburgerpogácsát
- 20:03 Nagyszerű hírt kapott, majd simán nyert az ETO a női kézilabda BL-ben
- 18:03 Nem a péniszt tartották a gatyapőcben
- 22:30 „Nehéz megszólalni” – bombameglepetések a hazai kézilabda-bajnokságban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!