Ellsworth Kelly vasárnap hunyt el, halálához természetes okok vezettek – közölte partnere, Jack Shear tájékoztatására hivatkozva a Matthew Marks Gallery vezetője.
Kelly a New York-i Newburghben született 1923-ban. Szolgált a második világháborúban, majd évekig Franciaországban tanult művészeteket. Első önálló kiállítását is Párizsban rendezték 1951-ben. Később aztán visszatért az Egyesült Államokba, New Yorkban telepedett le.
“Úgy vélem, híd volt az európai és az amerikai modernizmus között” – mondta róla Matthew Marks.
Kelly nagyhatású életművét több alkalommal is retrospektív kiállításon mutatták be, többek között a New York-i Guggenheim Múzeumban és a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában. Köztéri alkotásai is voltak, és egy alkalommal ő szerkesztette a Die Welt című tekintélyes német lap művészeti köntösben megjelenő számát. Neve összefonódott a hard-edge painting nevű irányzattal.
Kelly rajongott Kandinszkij műveiért, de Picassót és Matisse-t is azon művészek közé sorolta, akik nagy hatással voltak rá.