Kultúra

2015 leggyűlöltebb emberét most még jobban utálják, nem tud hibázni a csávó

Először az AIDS-gyógyszerek árát vitte fel az egekbe, majd lecsapott az egyetlen Wu Tang Clan lemezre. De lehet, hogy pofára esik.

Elárverezték a Wu Tang Clan egyetlen példányban megjelent új albumát, a lemezt pedig Martin Shkreli vette meg.

Igen, az a csávó

Az aukció győztese az a Martin Shkreli volt, aki nemrég azzal keltett felháborodást, hogy egy AIDS-gyógyszer árát 13,50 dollárról 750 dollárra emelte tablettánként. A 32 éves Martin Shkrelit amiatt érték heves kritikák, hogy cége, a Turing Pharmaceuticals fertőzések kezelését szolgáló gyógyszere, a Daraprim árát emelte meg csillagászati mértékben. A BBC által “Amerika legutáltabb emberének” nevezett férfi nem mutatott megbánást, csupán árengedményt adott a kórházaknak.

A férfi kétmillió dollárt fizetett a Once Upon a Time in Shaolin című lemezért (aranyozott díszdobozban, egy 147 oldalas, bőrkötéses szövegkönyvvel együtt) a Bloomberg Businessweek című magazin értesülése szerint, a Forbes szerint is ekörül mozgott az ár.

Az amerikai együttes később elmondta, hogy a leütés pillanatában nem tudtak Shkrelis üzleti ügyeiről, az albumért kapott pénz nagy részét jótékony célra fordítják.

A Wu Tang Clan (WTC) tavaly jelentette be különleges akciójának tervét. Az új, 31 dalt tartalmazó dupla album tulajdonosa azt tesz a lemezzel, amit akar – csak pénzt nem kereshet vele. Az érdeklődőknek és a sajtónak csupán egy 13 perces részt mutattak be az albumról.

Ezt vitte haza Shkreli
Ezt vitte haza Shkreli

Shkreli elmondta, szeretne további előadóktól is hasonló privátalbumokat vásárolni. A magazin szerint egy aukción korábban megvásárolta az 1994-ben elhunyt Kurt Cobain egyik hitelkártyáját is.

Shkreli a Once Upon a Time in Shaolint még nem hallgatta meg, olyan napra tartogatja az élményt, amikor majd nagyon levertnek érzi magát. “De meg lehet győzni, hogy korábban hallgassam meg, például ha Taylor Swift szeretné hallani”, tette hozzá a.

A Wu Tang Clan-rajongók iránt, akik lemaradnak a lemezről, nem érez részvétet Shkreli: “Nem vásárolták meg az előző albumot, sem az azelőttit – és akkor csak tíz dollárt kellett volna fizetniük”.

A 90-es évek nagy sikerei után a WTC albumeladása jelentősen visszaesett, ami valószínűleg a bandatagok gyakori cseréjének is köszönhető. A Once Upon a Time in Shaolin című albumon az együttes eredeti formációjának minden élő tagja közreműködött.

Megszívhatja

Shkrelinek még lehetnek kellemetlen percei, hiába ő szerezte meg az albumot. Ugyanis lehet, hogy nem olvasta rendesen végig a szerződést, egy Rob Wesley nevű Twitter-felasználó ugyanis állítja, van egy-két meglepetés az apró betűs részeknél.

Abban ugyanis az áll, hogy a lemez a következő 88 évben nem hozható kereskedelmi forgalomba, ezen felül pedig elfogadja azt is, hogy a Wu Tang Clan tagjai vagy Bill Murray minden jogi következmény nélkül bármikor visszarabolhatja a lemezt, ez esetben a tulajdonjog is visszaszáll rájuk.

Azt ugyanakkor nem tudni, Bill Murray hogy kerül a képbe, annyi azonban biztos, hogy RZA és GZA, a csapat tagjai már szerepelt egy filmben Murray-val.

Ugyanakkor a Consequence of Sound szerint Wesley tweetje hamisítvány, de ez a COS szerint nem jelenti azt, hogy „Murray vagy a WTC tagjai ne kísérelnék meg a rablást. Reménykedjünk abban, hogy megteszik és bassza meg Martin Shkreli.”

A történetnek biztos lesz folytatása, Amerika leggyűlöltebb embere pedig ismét bebizonyította, rászolgált a címre.

(Independent, Bloomberg Business, New York Times)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik