Kultúra

Skandináv stílusban feszíti az idegeket az Aranyélet

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2015. 11. 02. 18:52

Az HBO új saját gyártású szériája üdítően profi, alattomos és mindenekfelett mocskos.
Korábban a témában:

Minden rohad, ami fénylik – állítja az Aranyélet szlogenje, és e tételmondat finom kibontásáról szól a sorozat nyitóepizódja: a pilot nem robbantja az arcunkba a rohadást, csak éppen meglegyint a bűz szele. A széria érezhetően tartogatja az igazi nehéztüzérséget, épp csak annyit lő el a puskaporból, hogy éreztesse az arzenál méretét, a fokozásra építő dramaturgia teljesen egyértelmű, csak aztán az egyenletesen adagolt arcszaggató döbbenettel operáló hollywoodi tempón nevelkedett közönség félre ne értse ezt az inkább skandinávos tempót. Kár lenne: az Aranyélet ugyan még messze nem érte el saját üzemi hőmérsékletét, de már most olyan briliáns húzásai vannak, hogy ujjongani lenne kedvem a mindenre kiterjedő koncepciózusság és az árnyalatnyi finomságok virtuóz mixelésének kémiáján.

A történet Magyarország – sőt, ha már itt tartunk, esélyesen bármely ország – társadalmának talán legizgalmasabb mikrorétegével foglalkozik: a magát már az elitbe pozícionáló, ám valójában oda még csak vágyakozó látszatelittel. A széria középpontjában álló Miklósiéknak nagyon jó környéken nagyon szép házuk áll, de fulladoznak a hitelek, de főleg– mert ugye lakáshitelt nyögni a ráknál is elterjedtebb népbetegség manapság, ettől még nem lennének különlegesek – az életveszélyes tartozási és megvesztegetési ügyek súlya alatt. A családfő igazi nagykutyának látszik elsőre, miközben gyakorlatilag pitiáner seftek, csalások, mi több, nagy értékű lopások teremtik elő az életszínvonalat, ami ráadásul szintén nem olyan gondtalan, amilyennek hinnénk, mert a fáradságos munkával összelopott pénzből a megkent bankárcimbora viszi síelni a famíliát, míg ő annyira szorong, hogy megkeresett pénzei egy széfbe vándorolnak arra az esetre, ha lebukna.

Hogy körbeérjenek a hazugságok az élet minden területén, a kifelé mutatott családi idill is minimum repedezett. A két tinikorú gyerek a kamaszkorból adódó eredendő elzárkózás mellett helyből sem gondol elsöprő tisztelettel kedves szüleire a „miért nem tud főzni anyu” és a „miért nem ad elég pénzt apu” közötti skálán mozogva, és valós bizalom híján az anyja fia – apja lánya leosztás is csak felszínes szövetségeket jelent. Menthetetlenül magányos ebben a családban mindenki, ahogy a szülő-gyerek, vagy gyerek-gyerek viszonyok sem többek a szükséges minimumnál, úgy a két szülő között sincs már semmi más a közösen felépített hazugságháló kényszerű fenntartásán túl. Janka, a nej csalódott, mert férjura, Attila nem képes olyan gátlástalan lenni, amilyennek ő hitte, és a családfő is rég tudja már, hogy az asszonykája szíve kizárólag kellő karát és/vagy lóerő fölötti ajándékokért tud megdobbanni. Ja és amúgy szociopata is, ha már itt tartunk – de erről később.

A fent taglalt komótosság jegyében az Aranyélet nem siet az expozícióval. A teljes pilotot a főszereplők és az ő aranyéletük bemutatásának szentelve, ennek a billegő tákolmánynak az első megrendüléséig jut el: a pontig, ahol a főszereplő, a Thuróczy Szabolcs alakította Miklósi Attila úgy dönt, borít mindent és új, kevésbé arany, cserébe kevésbé rohadó életet kezd. Az állandó szorongástól fásult Miklósiban édesapja halála szakítja el azt a bizonyos cérnát, apa és fia utolsó találkozása ugyanis egy véletlen folytán szomorúan szimbolikusra sikerül: főhősünk egyik kétes ügyletéből, a felismerhetetlenségig elmaszkírozva érkezik, apja pedig utolsó szavaival is megtagadja őt. Az öreg ugyanis tisztességes életre nevelte fiait, ám a módszer csak egyiküknél, az egyelőre csak sejtelmesen emlegetett – ám sejthetően hamarosan testi valójában is felbukkanó – Tibinél vált be.

HBO

S míg az egyik oldalon az őt megtagadó apa kísérti, a másik oldalról a gyerekkori barát és alvilági üzlettárs az Anger Zsolt briliáns alakításában érkező Hollós Endre, de elsősorban a mindig többet akaró Janka rángatja Attilát, ahogy egyébként a történet összes szálát is: valójában ő itt a főszereplő, és szerencsére Ónodi Eszter van is olyan erős színész, hogy elhiggyük neki a szociopata intrikus figuráját. Van is mit játszania, láthatóan élvezi is karaktere összes – meglehetősen sötét – árnyalatát: a heccből romboló, hazug, zsigerileg irigy, unatkozó kertvárosi feleséget, a mélyről hirtelen magasba jutottak csillapíthatatlan éhségétől fűtött, a csillogástól és a státusztól máig elaléló bábjátékos ezer arcát, amelyek közül esélyesen még csak ezt követően érkeznek majd a legizgalmasabbak.

A jófiú-rosszfiú felosztás a család két gyereke között is megvan, Mira és Márk ennél különbözőbb nem is lehetne, szépen tükrözik szüleik mintáit és a rendszerszintű szélhámosság továbbgyűrűzését, s mint ilyen jelenlétük ugyanolyan súlyú, mint a felnőtteké. A friss színészgeneráció ügyeletes naivája, Döbrösi Laura úgy tűnik, az Egynyári kaland után ismét behúzza a csaknem lehetetlent: képes úgy eljátszani az ártatlan, de korántsem fogalmatlan tanítónénikedvencét, hogy nem válik irritálóvá. Mellette Olasz Renátó figurája még nem kapott elég lehetőséget a villantásra: karakterének egyelőre egy, remélhetőleg nem az egyetlen dimenzióját láttuk, erősen drukkolok, hogy az anyagias öncélú bajkeverő mellé érkezik még néhány további.

HBO

A lassú expozíció szépen építi a feszültséget, ugyanakkor szerencsére nem jelent eseménytelenséget, már az epizódon belül is fel-felcsavarodik az adrenalin, kedvesen szimmetrikus, ahogy mindegyik főszereplő megkapja a maga akciódús kulcsjelenetét, tessék, lehet kedvencet választani. Az átgondoltság végigvonul a teljes epizódon – így aztán vélhetően majdan a széria egészén is – és üzembiztosan hozza a sokat emlegetett HBO-minőséget: az Aranyélet olyan élmény, mint egy olyan épületben körbenézni, ahonnan nem volt kispórolva sem az alapanyag, sem a szakértelem, és ettől egyszeriben önjáróan működni tud az egész szerkezet.

Az élmény másik oldalán persze az van, amit már mind ununk elmondani, mert olyan szomorú: hogy még most is felüdülés az élmény, amikor valamiről nem érzed ki a tévén, filmen olyan sokszor látott kopottas kispóroltság magyaros ízét. Jöhet persze az egyszerű válasz, hogy ugye kis pénz, kis foci, de főként a szintén korrekt büdzséből készült Veszettek kontrasztja világít rá, hogy sok pénzből sem feltétlenül készül ilyen minden irányból kimunkált, és még akár üzletileg is sikeres produkció. Vannak persze apróbb sutaságok, néhol kissé túlszaladt a képzelet a hihetőségen, ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy csak a nagy várakozás miatti szőrszálhasogatás mondatja ezt velem, mert a nyitóepizódot nézve végig az a gondolat villogott bennem, hogy egy filmes produkciónak valahogy így kellene kinézni, épülni, fokozódni, működni.

Az Aranyélet november 8-án este 8-kor debütál az HBO műsorán.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.