Kultúra

Nincs mit nézni Amerikában, tovább pörög a Mentőexpedíció

Az év legpocsékabb hétvégéjén van túl az amerikai moziforgalmazás, az új premierek labdába se rúgtak.

Most már biztos, hogy a Mentőexpedíciót forgalmazó FOX a lehető legjobban választott premieridőpontot, hiszen 5 héttel a bemutatót követően immár negyedszer vezeti az amerikai box office-listát, és ebben a teljesen lagymatag időszakban Ridley Scott sci-fije szépen gyűjtöget. A halloweeni hétvége után immár közel 183 milliót kapirgált össze, és most már egészen biztos, hogy megdönti Christopher Nolan Csillagok közöttjét (188 millió dollár). Mögötte a Libabőr is jól tartja magát, az 58 millióból forgatott film csaknem össze is szedegette ugyanezt az összeget a pénztáraknál. A Kémek hídja ugyancsak ügyesen gyűjtögeti a zöldhasúkat, ami többek között jó kritikáinak is köszönhető – egyre többen susmognak Oscar-díjakról Steven Spielberg filmjével kapcsolatban.

A Weinstein Company marketingesei közben már nem lehetnek annyira boldogok, hiszen Az ételművészt hiába kezdték el vetíteni több mint 1300 moziban, szinte semmi haszna nem volt, mindössze 5 millió dollárra volt jó, ami egy 20 millióból készült film esetében is kevés. Ennél is rosszabbul ment a Paranormal Activity: The Ghost Dimension szekere, mindössze 3,5 milliót szerzett, de ebben közrejátszott az is, hogy a film nemcsak a moziban, de VOD-os forgalmazásban is megjelent a premier napján. Ugyanezt tette a Paramount a Scouts Guide to the Zombie Apocalypse című cserkész-zombifilmmel is, amelyet hiába vártak sokkal feljebb, 1,8 milliójával a legjobb 10-be sem kerülhetett.

A harmadik premier, az Our Brand Is Crisis Sandra Bullockkal igazolta, hogy a Steve Jobs-filmtől való távolmaradás nem véletlen, ebben az időszakban az életrajzi/igaz történeten alapuló sztorik nem futnak annyira jól. Jövő héten azonban lerobbannak a mozipénztárak, érkezik a legújabb James Bond-alkotás, a Spectre, ami a legóvatosabb becslések szerint is 110-120 millió dolláros bevétellel debütálhat. Nem túl szerencsés módon, ekkor jön a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film is, de a 007-estől függetlenül a családok erre is elszórhatnak 35 millió dollár körüli összeget.

A teljes hétvégi bevétel (október 30. – november 1.):

1. Mentőexpedíció. Hétvégi bevétel: $11.4m Összbevétel: $182.8m Gyártási költség: $108m
2. Libabőr. Hétvégi bevétel: $10.2m Összbevétel: $57.1m Gyártási költség: $58m
3. Kémek hídja. Hétvégi bevétel: $8.1m Összbevétel: $45.2m Gyártási költség: $40m
4. Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó. Hétvégi bevétel: $5.8m Összbevétel: $156.0m Gyártási költség: $80m
5. Az ételművész. Hétvégi bevétel: $5.0m Összbevétel: $5.0m Gyártási költség: $20m
6. Az utolsó boszorkányvadász. Hétvégi bevétel: $4.8m Összbevétel: $18.6m Gyártási költség: $90m
7. Paranormal Activity: The Ghost Dimension. Hétvégi bevétel: $3.5m Összbevétel: $13.6m Gyártási költség: $10m
8. Our Brand Is Crisis. Hétvégi bevétel: $3.4m Összbevétel: $3.4m Gyártási költség: $28m
9. Bíborhegy. Hétvégi bevétel: $3.1m Összbevétel: $27.7m Gyártási költség: $55m
10. Steve Jobs. Hétvégi bevétel: $2.6m Összbevétel: $14.5m Gyártási költség: $30m

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik