Kultúra

David Schwimmer ismét vígjátéksorozatban játszik

A Jóbarátok Ross Gellerje lesz az egyik főszereplője a BBC Morning Has Broken című új szitkomjának.

A BBC Channel 4 csatornája bejelentette, hogy leigazolták David Schwimmert legújabb produkciójuk, a Morning Has Broken férfi főszerepére, melynek női főhőse a sorozatot Nick Mohammeddel közösen író Julia Davis lesz. Az epizódonként harminc percesnek készülő komédia egy reggeli tévéshowról és annak készítőiről fog szólni, akiknek a műsor nyolc évre visszanyúló sikertörténetét követően rá kell döbbenniük, hogy a drámaian megcsappant közönség és az ebből következő lankadó nézettségi mutatók nyomán komoly veszélybe került a munkájuk. Az ennek hatására a stáb kirúgását a show felrázásával elkerülni igyekvő műsorvezető Gail Sinclair karakterét Davis, míg a csapathoz frissen csatlakozó tévés producer figuráját Schwimmer fogja játszani, a mellékszerepekben Mohammed mellett Fraser Andrews, Tom Bell, Dominic Coleman, Jamie Demetriou és Katie Hudson lesznek láthatóak. A szitkomot, melyhez tavaly már készült egy pilotként is funkcionáló tévéfilm, valamikor 2016. első felében tervezi elindítani a BBC.

Forrás: BBC via ComingSoon, IMDb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik