Kultúra

A Black Sabbath Budapesten kezdi a búcsúzkodást

A jövő júniusi The End turné európai része a magyar fővárosban indul és Moszkvában zárul.

A The End című búcsúturné európai része, a 2016 júniusi és júliusi koncertek Budapest után Berlint, Veronát, Zürichet, Desselt, Haldent, Koppenhágát, Bécset, Prágát, Krakkót, Rigát, Helsinkit, Stockholmot érintik, a Black Sabbath végül július 12-én Moszkvában lép fel – közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Az 1968 óta létező brit csapat utolsó felállásában három alapító tag, Ozzy Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár) és Geezer Butler (basszusgitár) szerepel, őket turnézenészek egészítik ki. Tavaly ősszel Tony Iommi beszélt arról, hogy a Black Sabbath még egy turnéra összeáll 2016-ban. Ozzy Osbourne akkor azt mondta, hogy reményeik szerint még egyszer stúdióba vonulnak, ez ma már több mint bizonytalan.

A csapat 2012-ben tizenöt év szünet után állt újra össze, 2013-ban 13 címmel új stúdióalbumot készített (ez volt a 19. a sorban) és világkörüli turnét bonyolított le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik