Kultúra

Meghalt Omar Sharif

Omar Sharif (Array)
Omar Sharif (Array)

A kétszeres Golden Globe-díjas egyiptomi színész 83 éves volt.

Omar Sharif eredeti neve Michel Demitri Chalhoub. A Wikipédia szerint az 1950-es évek első felében kezdett el filmezni hazájában, ahol igen hamar népszerűvé vált. Az Arábiai Lawrence (1962) című monumentális angol filmeposzban játszott mellékszerepe tette világhírűvé. 1964-ben ezért a filmért jelölték Oscar-díjra, ugyanebben az évben szintén az Arábiai Lawrence-ért megkapta a legjobb férfi mellékszereplő és legígéretesebb új férfi színésznek járó Golden Globe díjat. 1966-ban a Doktor Zsivágóban nyújtott alakítását ismerték el a díjjal. 2004-ben, a Velencei Filmfesztiválon Monsier Ibrahim és a Korán virágaiáért a legjobb férfi színésznek járó elismerést és életműdíjat kapott.

A színész 1992-ben bypass műtéten esett át, két évvel később pedig enyhébb szívrohama volt. Nagyon sokat dohányzott, a pletykák szerint napi 50 szál volt az adagja. Sharif fia idén májusban azt nyilatkozta, apja Alzheimer-kórban szenved.

A színész halálhírét ügynöke közölte a sajtóval. Steve Kanis azt mondta, Sharif szívrohamot kapott ma délután egy kairói kórházban.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik