Kultúra

A Városligetbe húzták Hitler ajándékát

Három és fél tonnás, nyolcvan éves, ritka és hát ízlések és pofonok, persze, de mai szemmel jó ronda. Egy autó útja Hitlertől az AVH-n át a Közlekedési Múzeumig.

Van egy régi, idén pont nyolcvanéves luxusautója a Közlekedési Múzeumnak. Évtizedek óta az övék, mégsem állíthatták ki. Nem azért, mert restaurálásra szorult, vagy mert féltették – mindkettő igaz egyébként -, hanem mert a legenda szerint anno ezt a ’34-es Maybach Zeppelint adta Hitler ajándékba Horthy Miklósnak.

Erről egyébként semmilyen feljegyzés nincs, de megcáfolni sem sikerült, az pedig, hogy emiatt nem állították ki, mutatja: a muzeológusok sem tartják hülyeségnek az elméletet. Beszélik egyébként azt is, hogy József főherceg, vagy a Weiss család autója volt; az viszont biztos, hogy használta Péter Gábor, az AVH-vezére. A Zeppelin tehát nem csak korának legmenőbb kocsija volt, hanem azóta szimbólummá is vált: ez maga a Fekete Autó.

Nem szerernénk összefüggést keresni az Orbán-kormány Horthy-kultusza és aközött, hogy pont most restaurálták és állították ki ezt a dögöt, hiszen önmagában is kuriózum a kocsi, még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy mely fenekek koptatták repedezettre a bőrüléseket. A Zeppelin három és fél tonnás, motorja V 12 hengeres, 7977 köbcentis és kétszáz lóerős, ezzel akár 160-nal is repesztett. Újonnan 36 ezer birodalmi márkába került, míg egy középkategóriás korabeli BMW ötezret kóstált. Mára hivatalosan 152 maradt belőle. Az autó keddtől a múzeum állandó kiállításának része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik