Kultúra

Az alföldi néplélek krónikása a Tornyaiban

Koszta József gyűjteményes kiállítás nyílik Vásárhelyen.

Hiánypótló gyűjteményes kiállítást hozott Hódmezővásárhelyre a Tornyai János Múzeum. A Kogarttal, a Magyar Nemzeti Galériával és a szentesi Koszta József Múzeummal közös, több mint százötven festményből és grafikából álló Koszta József tárlat nyílik március 30-án a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

A huszadik századi festészetünk egyik legmarkánsabb képviselőjére, Koszta Józsefre sajnálatosan kevés fény irányult az utóbbi évtizedekben. Kisebb kiállításoktól eltekintve utolsó gyűjteményes tárlatára a Nemzeti Szalonban került sor a halála előtti évben, 1948-ban. Koszta József, az alföldi festészet sajátos alkotója a szentesi tanyavilágban találta meg képeinek vezértémáit, főleg a paraszti életet, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben. Belső indulattól fűtött festményeit már kezdettől fogva jellegzetesen magyarnak tartották szerte a világban: színgazdag és mélyértelmű alkotásai frappánsan adják vissza a nép és az általa lakott táj kapcsolatát – mondta el az Alföldi-iskola egyik legkiemelkedőbb alkotójáról Elek András, a múzeum sajtóreferense.

A szervezők ígérete szerint a bemutatott – eredetileg köz- és magángyűjteményekben őrzött – festményeken keresztül a művész szinte valamennyi korszakát megismerhetik majd az érdeklődök. A teljes életművet átfogó tárlat anyagát Szinyei Merse Anna, a híres modern festő unokája, neves művészettörténész, és Fertőszögi Péter, a Kogart Alapítvány kuratóriumi elnöke állította össze.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára vasárnap délben kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik