Kultúra

Elő a nagyítóval, Sherlock újra formában!

A fanatikus rajongók már bizonyára tudnak róla, sőt, olvasták is az új Holmes-regényt, így most inkább azokhoz szólok, akiknek ez még kimaradt.

Anthony Horowitz ezúttal nem tiniknek ír (olyannyira nem, hogy a regény 18 éven aluliaknak nem is ajánlott), hanem felnőtt krimirajongóknak, mégpedig Sir Arthur Conan Doyle örököseinek megbízásából. Horowitztól egyébként nem is áll távol a téma, több epizódot is írt a Poirot-tévésorozathoz, és természetesen – mint annyian – vad Sherlock-rajongó is. A kihívást pedig örömmel fogadta, hosszú kutatómunka és utánajárás után megszületett a legújabb Holmes-regény, A Selyemház titka.

Örömmel jelenthetem, hogy hangulatában, karaktereiben és szófordulataiban sikerrel idézi meg az eredeti művek világát. Nem próbálja lekörözni, és nem akar valami merőben újat hozni. Természetesen itt kell megköszönnünk a fordítást Tóth Tamás Boldizsárnak is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a nyelvezet zamata és hangulata megmaradt.

Sherlock Holmes halála után járunk egy évvel, mikor az idős Watson doktor úgy dönt, papírra veti az utolsó, legmegdöbbentőbb nyomozásukat. Lássuk tehát dr. Watson ajánlóját:

„Az események, amelyeket leírni készülök, túl szörnyűségesek, túl döbbenetesek voltak ahhoz, hogy nyomtatásban megjelenhessenek. Még ma is azok. Ha elkészültem, már amennyiben lesz erőm bevégezni a munkát, becsomagoltatom a kéziratot, és azt az utasítást adom mellé, hogy a csomagot száz évig tilos kinyitni. El sem képzelhető, milyen lesz akkor a világ, meddig jut el addigra az emberiség, de a jövőbeni olvasók talán edzettebb lélekkel viselik majd el a romlottság elborzasztó képeit, mint az én közönségem tenné. Az utókornak hagyom hát örökül Sherlock Holmes utolsó portréját és a valóság egy olyan arcát, ami mindeddig rejtve volt.” (Dr. Watson)

Már a fülszöveg is kellően csábító, nincs az a könyvmoly, aki ezután sűrű ásítások közepette dobná félre a könyvet, de ha a külcsínt is megnézzük, az  Animus Kiadónak is jár a köszönet, mondhatni megadták a módját a megjelenésnek. Keménykötés, borítóvédő és könyvjelző szalag dukál az új Holmes-regényhez. (És – vicces vagy sem – az illata isteni!)

És a történet? Szerettük. Mert benne volt minden, amit vártunk, klasszikus hangvételű párbeszédek, furmányos ötletek, meglepő fordulatok, és újra találkozhattunk kedvenceinkkel, a korábbról már ismert Mycrofttal, Holmes ugyancsak zseniális elméjű bátyjával, vagy Mrs. Hudsonnal, Holmes házvezetőnőjével.

A beígért szörnyűségek pedig valóban szörnyűségek voltak, így a titkosítást abszolút megértjük, ugyanakkor nem bánjuk, hogy letelt, kár lett volna tovább rejtegetni.

Anthony Horowitz: A Selyemház titka

Animus kiadó, 2012.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik