Kultúra

Szobrot állítottak Gregor Józsefnek Szegeden

Az alkotást vasárnap, Gregor József születésének hetvenedik évfordulóján avatják föl.

Utolsó szerepének – a Csárdáskirálynő, Leopold Mária hercege – helyszínétől, a szegedi Dóm tér színpadától száz méterre, a Nemzeti Pantheonban csütörtökön helyére emelték a 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas operaénekes, Gregor József bronz mellszobrát. “A mindenki által kedvelt, szeretetre méltó, kedves embert kívántam megörökíteni Gregor Józsefről mintázott portrémmal” – mondta a munka szünetében Bánvölgyi László szobrászművész.

Az ötnegyedes szobor elkészítésére a szegedi önkormányzat pályázatot írt ki, melyre tíz művész összesen tizenkét alkotással nevezett. A zsűri döntése alapján a család végül két művész – Bánvölgyi László mellett korábbi tanítványa, Kiss Balázs – munkája közül választotta ki a most elkészült művet.

“A legnagyobb elismerés az volt, amikor Gregor Bernadett elmondta, hogy a szobor megidézi neki édesapját” – fogalmazott a művész.

“Színházba járó szegediként a színpadról ismertem Gregor Józsefet – mondta Bánvölgyi László, hozzátéve: a pályázó szobrászok közül ő volt az egyetlen, aki jellegzetes kis szakállával formázta meg a művészt.

Az alkotást vasárnap, Gregor József születésének hetvenedik évfordulóján avatják föl. Az ünnepséget követően a szegedi városháza udvarán, a Muzsikáló udvar programsorozat keretében emlékkoncertet rendeznek. Az esten az 1970-ben, a Szegedi Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként indult fesztiválon egykor Gregor József partnereként szereplő művészek énekelnek majd. A fellépők közt lesz Fekete Gizi, Gál Erika, Gregor Bernadett, Harazdy Miklós, Kertesi Ingrid, Szegedi Csaba, Szulák Andrea, Szvétek László és Vajda Júlia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik