Nagyvilág

Román medveveszély: tízmillió euró a megelőzésre

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI
Tánczos Barna szerint lesz pénz a veszélyek elhárítására.

Románia tízmillió eurót szán arra, hogy az emberek elkerülhessék a találkozásokat a nagyvadakkal – idézte a Maszol.ro Tánczos Barnát. A környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter azt mondta, lesz erre pénz.

A konfliktusokat megelőző intézkedéseket egy uniós programon keresztül az európai beruházások minisztériuma finanszírozza. A WWF Románia képviselői szerint a kormány az elmúlt 15 évben egy fillért sem költött erre, csak a környezetvédelmi szervezetek. Azok  vettek villanypásztorokat és juhászkutyákat.

Az RMDSZ-es miniszter most üdvözölte a WWF kezdeményezését, azt mondta: már a héten elindul egy 10 millió eurós program, amely révén számos megelőző intézkedést és a legnagyobb olyan, tudományos alapokon nyugvó programot finanszírozzák, amelynek célja a barnamedve-populáció felmérése.

Tánczos Barna úgy vélte, a villanypásztor csak helyi megoldást jelenthet, nagy kiterjedésű területeket nem lehet körbevenni velük, mert akadályoznák a nyájak terelését, legeltetését. A juhászok évszázadok óta tudatában vannak a hegyi legeltetés veszélyeinek, a farkas- vagy medvetámadás kockázatának, de a helyzet már olyan súlyos, hogy lassan nem lesz ember, aki vállalná a hegyi legeltetést.

„Ez egy valós probléma, amely egyre nagyobb kockázatot és veszélyt jelent erre a tevékenységre, a juhtenyésztésre és a pásztorkodásra, amely nemzeti örökség”

– tette hozzá a környezetvédelmi miniszter. Tánczos Barna szavait igazolja, hogy péntek éjszaka pásztorokra támadt egy medve Hargita megye északkeleti peremvidékén. Egy 26 éves férfi meghalt, társát kritikus állapotban vitték kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik