Nagyvilág

Hová tűnt Kim Wall? Egy újságíró utolsó esete

Skandináv krimibe illő történet tartja izgalomban Dániát és Svédországot, amelynek során nyomtalanul eltűnt egy tényfeltáró riporter, miközben az őt vendégül látó feltaláló tengeralattjárója furcsa körülmények között elsüllyedt.

Kim Wall svéd újságírónő augusztus 10-én, csütörtökön este 7 órakor egy találkozóra ment Koppenhága Refshaleøen nevű kikötői városrészébe. A 30 éves, 160 centiméter magas, 56 kilós, vörösesbarna hajú és zöld szemű nő narancsszínű hosszú ujjú felsőt, fekete-fehér szoknyát és fehér tornacipőt viselt. Akkor még nem lehetett tudni, hogy később ezek az információk egy, az eltűnéséről és a feltételezett haláláról szóló rendőrségi jelentésben fognak szerepelni.

Fotó: AFP / Scanpix Denmark / Anders Valdsted

Rejtélyes találkozó

A megbeszélésen Wallon kívül Peter Madsen dán feltaláló vett részt, akiről állítólag az újságíró éppen cikket készült írni. Madsen évekkel korábban közösségi adakozásból épített egy 40 tonnás, Nautilus névre keresztelt magán-tengeralattjárót, amely akkor este ott volt a kikötőben és amelyre Wall és Madsen fel is szállt. Erről egy elhaladó tengerjáró utasa fotót is készített este fél 9-kor, röviddel naplemente előtt. Csütörtök éjfélkor a Dániát Svédországgal összekötő Øresund-híd közelében egy kereskedőhajó 30 méterre haladt el a kivilágítatlan tengeralattjáró mellett, amelyen a műholdas azonosítórendszert sem kapcsolták be. A rendőrség szerint tengeralattjáró Dánia irányából haladt Svédország felé.

Augusztus 11-én, pénteken hajnali fél 3-kor Wall barátja jelentette a rendőrségen, hogy a nő eltűnt. A hivatalos közlemény szerint a koppenhágai rendőrséget fél 4 után értesítette a dán egyesített mentőszolgálat (JRCC) egy lehetséges balesetről és arról, hogy a Nautilus nem tért vissza a próbaútjáról.

A hatóságok kiemelik az elsüllyedt Nautilust a koppenhágai kikötőben, 2017. augusztus 12-én. (Fotó: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017/Europress)

Pénteken délelőtt fél 11-kor Koppenhágától délre, Drogden Fyrnél egy világítótoronyból látták a Nautilust, majd perceken belül felvették a kapcsolatot Madsennel. Ő azt mondta, hogy a kikötő felé veszik az irányt. Aztán a Nautilus délelőtt 11-kor, mindössze 30 másodperc alatt elsüllyedt. Madsen egy csónakkal jutott el a partra és akkor azt nyilatkozta tévéseknek, hogy az egyik ballaszttartállyal akadt probléma. „Már nem tudtam lezárni a nyílásokat” – mondta a férfi.

Wall hollétéről azóta sem tudni semmit. Egy szemtanú, Kristian Isbak, aki aztán a rendőrségen is vallomást tett, azt mondta, hogy Madsen a Nautilus tornyában állt, majd lement és ezt követően a hajó elkezdett süllyedni. A férfi aztán újra felment a toronyba beugrott a vízbe és odaúszott Isbakékhoz és azt állította, hogy egyedül volt a Nautiluson. Isbak volt az, aki végignézte a süllyedést és a rendőrségnek is megadta a pontos koordinátákat

Végig teljesen nyugodt volt,

– mondta Madsenról a szemtanú.

Az áldozat

Fotó: Europress / AFP / TOM WALL

Kim Wall Svédországban született, New Yorkban és Pekingben élt. Tanulmányait a párizsi Sorbonne-on, a London School of Economics-on és a Columbia Egyetemen végezte, ez utóbbi helyen szerezte újságíró-diplomáját 2013-ban. Azt, hogy Wall egy Madsenról szóló cikken dolgozott a Wired nevű online újságnak, az újságíró barátja nyilatkozta. A lap szóvivője azonban azt mondta a Gizmodónak, hogy nem tudnak arról, hogy Wall nekik dolgozott volna, és a Wired brit divíziójának főszerkesztője sem tudott sem Wallról, sem arról, hogy nekik készítene egy riportot.

Ez persze nem zárja ki, hogy valóban dolgozott egy témán, Wall ugyanis szabadúszó újságíróként több lapnak is készített anyagokat, például a Guardiannek, a Vice-nak, az Atlanticnak, továbbá a New York Times-nak és a South China Morning Postnak is.

Reneszánsz ember vagy szélhámos?

Peter Madsen a Copenhagen Suborbitals (CS) nevű nonprofit csoport tagja. A CS közösségi adományokból dolgozik, a teljes nevén UC3 Nautilus a harmadik tengeralattjáró volt, amelyet 2008-ban építettek, 200 ezer dollárból. A legnagyobb, magánpénzből épített tengeralattjárót két dízelmotor hajtotta a felszínen, a víz alatt akkumulátorokkal tudott haladni, és négy-öt főnyi legénység fért el rajta. 2011-ben a Nautilust fel kellett újítani, de nem volt rá elég pénzük, így az Indiegogo portálon indítottak gyűjtést, ahol a kért 50 ezer dollárból alig több mint 6000 gyűlt össze. Ezt követően Madsen – némi vitát követően – kilépett a csoportból, a Nautilusszal kapcsolatban magához ragadta a hatalmat, és egyedül dolgozott rajta. Az Arstechnica nevű honlap szerint ez keltette fel Wall érdeklődését is.

Madsennek jelenleg fut egy másik projektje is, az RML Spacelab, amelynek keretében egy, a Balti-tengeren úszó kilövőállásról lőnének ki egy rakétát, és benne egy embert, a sztratoszféra felső részébe. A céldátum 2019, a programot adományokból finanszírozzák. Az RML honlapján Madsen „inventrepaneur”-nek hívja magát, amely az inventor (feltaláló) és az entrepreneur (vállalkozó) szavak keveréke. Itt kiderül, hogy 2014-ben megjelent róla egy könyv is Rakéta Madsen – Dánia csináld magad űrhajósa címmel.

Peter Madsen (szemben) a rendőrség egy tagjával beszél a koppenhágai kikötőben 2017. augusztus 11-én. / AFP PHOTO / Scanpix Denmark / Bax Lindhardt / Denmark OUT / Europress

Nyomtalanul

A rendőrség meghallgatta Madsent, aki azt mondta, hogy az újságírótól csütörtökön este fél 11-kor köszönt el egy refshaleøeni étterem előtt, nem messze attól a helytől, ahol korábban találkoztak. Az étterem környékén sok a térfigyelő kamera, ennek felvételeit vizsgálatra elkérte a rendőrség. A tengeralattjárót 7 méter mélyen találták meg az öbölben és szombaton ki is emelték a vízből. A nyomozást azonban hátráltatja, hogy a sós tengervíz roncsolhatta a DNS-maradványokat. A rendőrség azt mondta, hogy jelentős mennyiségű elektronikus eszköz jutott a birtokukba a járműről.

Augusztus 11-én letartóztatták Madsent, aki akkor azt mondta, hogy amikor a tengeralattjáró elsüllyedt, Wall már nem volt fedélzeten. Egy szombati újabb meghallgatást követően aztán a bíróság elrendelte a 24 napos előzetes letartóztatását, amíg zajlik a rendőrségi vizsgálat.

Az már kiderült a nyomozás során talált információk alapján, hogy a tengeralattjárót szándékosan süllyesztették el

– írja a Local dán lap.

Rendőrségi helyszínelők vizsgálják a Nautilust (fotó: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017/Europress)

Keddi sajtóhírek korábban még arról szóltak, hogy a svéd rendőrséget nem kérték fel arra, hogy segítsenek a nyomozásban, de amennyiben érkezik ilyen kérés, készen állnak. Wall hiába svéd, az ügy a dán rendőrséghez tartozik, ugyanakkor nem ez lenne az első eset, hogy a két ország hatóságai együtt dolgoznak egy nyomozáson. Mindenesetre arra kérték a svéd lakosságot, hogy ha bármilyen szokatlan dolgot látnak a tengeren vagy a parton, értesítsék a rendőrséget. Később már kiadtak egy közleményt, amely szerint a keresést kiszélesítik a svéd partokra is, és az ottani hatóságokkal együttműködve, helikopterről is keresik Wallt. A svéd mentőegységek szerdán közölték, hogy találtak egy olyan márkájú és típusú mentőmellényt, mint amilyet az újságíró viselhetett, de a dán hatóságok egyelőre nem hiszik, hogy fontos nyomra bukkantak volna. Mindenesetre vizsgálják a mellényt.

A BBC hétfői cikke azt írja, hogy a Madsen ellen felhozott gondatlanságból elkövetett emberölés vádja elegendő lehet ahhoz, hogy a férfi szeptemberig előzetes letartóztatásban maradjon, de később gyilkossággal is megvádolhatják.

A legrosszabb az lenne, ha soha nem találnák meg és nem tudnánk meg, hogy mi történt vele,

– nyilatkozta az egyik dán tévécsatornának Malin Franzén, Wall egyik barátnője.

Valami történt vele, és nagyon remélem, hogy a rendőrség megtalálja, akár élve, akár holtan.

Kiemelt kép: Europress / AFP  / SCANPIX DENMARK / JENS NOERGAARD LARSEN 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik