Külföld

Segítséget kért a megerőszakolt lány, újra megerőszakolták

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 07. 27. 18:45

Szerencsétlen lányt két férfi is megerőszakolta egy éjszaka, segítség helyett is bántalmazást kapott.
Korábban a témában:

Iszonyatos dolgokon ment keresztül egy 15 éves lány Birminghamben kedd este – írja a brit Evening Standard. Egy barátjával találkozott a Witton vasútállomás közelében, majd este 7 óra felé egy férfi elcsalta őt egy elhagyatott részre. Itt megerőszakolta a lányt.

A lány ezután megpróbált segítséget kérni, leállítva egy arra elhaladó autót hajnali 2 óra felé. Azonban az autós is erőszakot tett a lányon. Az egy éjjel alatt történt két nemi erőszak után valahogy hazajutott a lány, ott értesítették a rendőrséget. A Brit Közlekedési Rendőrség és a West Midlands-i Rendőrség közösen nyomoz az ügyben, valamint segítséget nyújtanak a szörnyűségeket átélt lánynak.

Az első gyanúsítottat ázsiai férfinek írták le, aki a húszas évei elején jár, világos bőrű, barna szemű, vékony. A másikat is ázsiaiként jellemezték, az előző elkövetővel egykorú volt kb., de nagyobb darab figura. Arra kérik a rendőrök az embereket, hogyha láttak két lányt egy férfivel gyalogolni, jelezzék nekik. Ugyanígy tegyenek, ha a környéken gyanús járművet láttak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.