Külföld

Bíróság elé állították Maduro Simicskáját

24.hu
24.hu

2017. 06. 29. 06:35

Előzetes bírósági meghallgatásra idézték be Luisa Ortega Díaz venezuelai főügyészt – közölte szerdán a latin-amerikai ország legfelsőbb bírósága.

Ortegának, aki Nicolás Maduro szocialista elnök legmagasabb rangú bírálója, július 4-én kell megjelennie a bíróság előtt. Beidézésével egy időben megtiltották neki az ország elhagyását, a bankszámláit pedig befagyasztották.

A legfelsőbb bíróság egy szocialista párti képviselő indítványára már a múlt héten engedélyezte, hogy büntetőeljárás induljon az államfő intézkedéseit következetesen bíráló főügyész ellen. Feljelentésében a képviselő azt kifogásolta, hogy Ortega súlyos vétségeket követett el főügyészi minőségében, és nem tartotta tiszteletben a legfelsőbb bíróság döntéseit.

A legfelsőbb bíróság múlt keddi lépését követően az ellenzék támogatásáról biztosította a főügyészt, és kiáltványban tudatta, hogy új, döntő szakaszába lép a demokráciáért folyó harc az országban.

Ortegát árulónak tartják Maduro szocialistái, miután márciusban határozottan szembeszállt a legfelsőbb bíróság szándékával, hogy megfossza hatáskörétől az ellenzéki többségű parlamentet. Az olajban gazdag dél-amerikai országban azóta folyamatosak a kormányellenes tüntetések,

és a hatóságokkal vívott összecsapásokban legalább 75 ember meghalt.

A főügyész ráadásul keményen bírálta Madurót amiatt, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával próbálja rendezni a belpolitikai válságot. Többször is kifogást emelt ez ellen a legfelsőbb bíróságnál, más beadványaiban pedig követelte egyes legfelsőbb bírósági tagok kinevezésének visszavonását, de mindennek nem volt foganatja. Bátor kiállásával Ortega néhány hét leforgása alatt nemzeti hőssé vált, holott Maduro elődjének és mentorának, Hugo Cháveznek volt a hű szövetségese.

A legfelsőbb bíróság egy nappal azután idézte be a főügyészt, hogy egy rendőrségi pilóta egy, a rendőrségtől elkötött helikopterrel Caracas belvárosa fölé repült, ahol gránátokat dobott a bíróság székházára és lövéseket adott le a belügyminisztérium épületére is. Az elnök néhány órával korábban éppen azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék.

Tareck El Aissami venezuelai alelnök szerdán bejelentette, hogy a támadáshoz használt helikoptert megtalálták egy hegyvidéki térségben, Caracastól északra. A magát Oscar Perezként azonosító rendőrségi pilóta továbbra is szökésben van.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.