Külföld

Meghalt egy férfi, miután bedrogozva megpróbált szexelni egy krokodillal

24.hu
24.hu

2017. 06. 20. 08:08

Barátaival bulizott egy ausztrál tengerparton, amikor meztelenül rávetette magát a ragadozóra. Holttestét még nem találták meg.
Korábban a témában:

A helyi hatóságok szerint szinte semmi esélye nincsen arra, hogy élve találjanak meg egy 26 éves férfit, akit magával ragadt egy krokodil az ausztráliai Clifton Beach tengerpartján – jelentette a Cairns Times. A lapnak a fiatalember barátai elmondták: az áldozat nagy mennyiségű metamfetamint fogyasztott, és a krokodil azután támadta meg, hogy meztelenül rámászott a ragadozóra.

„Teljesen elveszíti az önuralmát, amikor rajta van a cuccon” – mondta el a lapnak a meg nem nevezett férfi egyik barátja. Majd hozzátette, hogy ilyen őrültségre soha nem számítottak tőle.

Barátai elmondása szerint az áldozat a tengerpart közelébe volt, amikor elkezdte ledobálni a ruháit, miközben „fel és alá rohangált a parton, úgy viselkedve, mint egy idióta”. Ezt még nem tartották olyan aggasztónak, mert korábban is előfordult, hogy hülyén viselkedett, amikor metamfetamint fogyasztott. „Egyszer csak mindig kifáradt, és másnap nem volt semmi baja” – mondta egyikük.

Akkor azonban már aggódni kezdtek, amikor meglátták a nagyjából kétméteres sósvízi krokodilt. „Attól tartottunk, annyira készen van, hogy provokálni kezdi, de semmi sem készített fel minket arra, amit ekkor csinált”. A pucér férfi ugyanis ráugrott a krokodilra, és megpróbált közösülni vele – írta a Cairns Times.

A ragadozó ekkor rátámadt a férfira, és barátai szeme láttára magával vonszolta a vízbe, majd mindketten eltűntek. Az áldozat barátai azonnal riadóztatták a hatóságokat, és keresni kezdték a férfit, de nem jártak sikerrel. A keresőcsapat egyik tagja a lapnak elmondta: nem valószínű, hogy a férfi túlélte az esetet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Construction workers carrying pipe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.