Külföld

Egy barátja szerint bosszúból ölt a manchesteri merénylő

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 05. 25. 17:26

Egy 2016-ban, Manchesterben megkéselt líbiai miatt állhatott bosszút Salman Abedi a hétfői merénylettel – mondta az AFP hírügynökségnek az Abedi-család egyik barátja. Abdul Wahab Hafidahot tavaly májusban brit fiatalok egy csoportja üldözőbe vette, megkéselte, a férfi pedig belehalt a sérüléseibe. Az elkövetők pere jelenleg is tart.

Igyekeztünk megnyugtatni a negyedben lakó fiatalokat, aki muzulmánként maguk is célpontnak érezték magukat, de úgy tűnik, Salman nem feledkezett meg az incidensről. Személyesen beszéltem vele, és igyekeztem meggyőzni arról, hogy közönséges bűncselekmény történt,

nyilatkozta a barát a hírügynökségnek. Abedi állítólag az incidens után kijelentette, hogy bosszút fog állni.

A 22 halálos áldozatot követelő manchesteri merényletben maga Abedi is meghalt.

Manchester, 2017. május 23.
Rendőrök lezárnak egy Manchester Arenához vezető utat Manchesterben 2017. május 23-án, miután az előző este, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a rendezvényközpont bejárati csarnokában. Huszonkét ember életét vesztette, mintegy ötven megsebesült. (MTI/EPA/Nigel Roddis)
Letartóztatták a manchesteri merénylő apját és bátyját
Salman Abedi családtagjait Líbiában vették őrizetbe.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.