Nagyvilág

Vesztegetésbe keveredett a brazil elnök

Egy tanú megvesztegetéséhez járult hozzá Michel Temer brazil elnök, hogy az illető hallgasson a Petrobras brazil olajvállalat korrupciós botrányának ügyében, állította egy befolyásos brazil üzletember az ügyészséggel kötött vádalku keretében tett vallomásában.

Az esetről az O Globo brazil napilap számolt be szerdán azzal, hogy hangfelvétel van az elhangzottakról.

Az elnöki hivatal elismerte, hogy Temer márciusban találkozott a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között számon tartott JBS SA vállalat elnökével, Joesley Batistával. Tagadta viszont azt az értesülést, amely szerint az elnök bármit tett volna annak érdekében, hogy a bebörtönzött Eduardo Cunha volt parlamenti alsóházi elnök ne tegyen tanúvallomást a korrupciós botrányban.

A cikk szerint Temer március 7-én beszélt Batistával, aki azt mondta, pénzt fordított arra, hogy megvásárolja Cunha hallgatását. “Ezt továbbra is fenn kell tartani”, válaszolta erre az elnök.

Azt nem tudni, hogy az O Globo hogyan jutott hozzá a hangfelvételhez, mindenesetre az értesülést három, az ügyet ismerő forrás is megerősítette. A nyilvánosságra került eset azzal fenyeget, hogy Temer is részese lesz a botránynak, amelybe az elnök számos közeli szövetségese és tanácsadója már belekerült. Az ügyészség és a bíróság azt közölte, hogy nincs tudomása az említett hangfelvételről.

Cunhát, aki a kezdeményezője volt Dilma Rouseff előző brazil elnök elmozdításának, 15 év börtönre ítélték.

A brazil törvényhozás vezető képviselői, a Temer-kormányzat harmada már érintett abban a nyomozásban, amelynek célja feltárni az állami politikai érdekek mentén működő megvesztegetési hálózatot. A Petrobras körül kirobbant korrupciós botrány miatt számos jelenlegi és korábbi vezető politikus és több nagyvállalat vezetője került őrizetbe. A többszörösen összetett ügy lényege, hogy a Petrobras az indokoltnál drágább, hatalmas összegű szerződéseket kötött más cégekkel, amelyek aztán a pénz egy részéből politikusok jóindulatát igyekeztek megvásárolni.

(O Globo, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik