Nagyvilág

Milliónyi szavazatot meghamisíthattak a törökök

Akár 2,5 millió voksot is meghamisíthattak a vasárnapi török népszavazáson az Európa Tanács megfigyelő küldöttségének egyik osztrák tagja szerint.

A nem végleges adatok alapján 86 százalékos részvétel mellett a szavazók 51,34 százaléka igennel, 48,66 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amellyel jóváhagyták az államfői jogkörök jelentős kiterjesztését és a miniszterelnöki tisztség megszüntetését. Az ellenzék megkérdőjelezte a szavazás érvényességét, külföldi megfigyelők szerint pedig a voksolás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Az ET az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) közös megfigyelő küldöttséget alkotott a referendumon.

Alev Korun, az osztrák parlament zöldpárti képviselője az ORF rádiónak adott interjújában azt állította kedden: azon felül, hogy az alkotmánymódosítást ellenző politikai oldal nem kapott egyenlő kampánylehetőséget, a civil szervezetek nem szervezhettek kampányrendezvényeket, a szavazókat nem tájékoztatták pártatlanul a reform kulcsfontosságú vonatkozásairól, és az érvényben lévő szükségállapot miatt nem voltak meg egy valóban demokratikus népszavazás törvényes keretei, nagyban befolyásolhatta az eredményt az is, hogy nem sokkal az urnák lezárása előtt a központi választási bizottság változtatott a szavazatok összeszámlálásának módszerén a hitelesítés tekintetében.

Úgy döntöttek, hogy érvényesnek tekintik majd azokat a voksokat is, amelyeket nem a testület tisztségviselői által lepecsételt borítékba tett szavazólapon adtak le, hacsak nem bizonyítható a csalás ténye.

Korun szerint a testület az érvényes választási törvénnyel ellentétesen tette lehetővé a pecsét nélküli szavazatok leadását, és ilyen voksból akár 2,5 millió is bekerülhetett az urnákba.

A képviselő azt is mondta: a főleg kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirban a rendőrség több szavazóhelyiségnél is megakadályozta, hogy két megfigyelő bejusson azokba. Felhívta a figyelmet azokra a közösségi médiában megjelent videofelvételekre, amelyek tanúsága szerint egyes emberek kétszer szavaztak. Hozzátette, hogy ezeket a vádakat bizonyítani kell.

A kurdbarát ellenzéki Népi Demokratikus Párt azt állítja, hogy a pecsét nélküli borítékok elfogadása akár 3 millió voksot is érinthet, ami kétszerese az igen és a nem voksok száma különbségének.

A szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) kedden bejelentette, hogy még aznap beadja a népszavazás érvénytelenítését kérő beadványát a Legfelsőbb Választási Bizottságnak. A párt előzőleg jelezte, hogy ha szükséges, kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni a borítékokra vonatkozó, az utolsó pillanatban hozott szabály miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik