Nagyvilág

Elvágnák a közpénztől a német szélsőségeseket

A szövetségi belügyminiszter szerint nehéz megemészteni, hogy az NPD-t az állam támogatja.

A német szövetségi belügyminiszter pénteken bejelentette, olyan törvénymódosítást készít elő, amely megakadályozza, hogy a szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) bármilyen mértékű állami támogatásban részesülhessen.

Thomas de Maizière már elküldte a pártvezetőknek tervezetét, amely megszüntetné azoknak a politikai erőknek a finanszírozását, amelyek aláássák a németországi demokráciát. A törvénymódosítás elfogadásához az alsó- és felsőházban is kétharmados többségre van szükség. A szabályozást azzal indokolta, hogy „nehéz megemészteni”, hogy az NPD-t az állam támogatja.

Januárban bírósági döntés született arról, hogy az NPD-t nem lehet betiltani, jelezték azonban, hogy van jogi lehetőség arra, hogy a pártot kizárják az állami támogatásokból. Ezután több tartomány is bejelentette, hogy be akarja szüntetni a pártnak nyújtott pénzügyi támogatást.

A német törvények szerint minden pártot megillet támogatás, amelyek legalább 0,5 százalékot értek el a választáson. Az NPD 2015-ben 1,3 millió eurót kapott. A szélsőséges pártnak nincsenek képviselői a német parlamentben, az Európai Parlamentben és helyi képviselő-testületekben azonban jelen vannak. (Politico)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik