Nagyvilág

A Kreml kivár azzal, hogy kimondja: terrortámadás volt Szentpéterváron

Donald Trump telefonon nyilvánított részvétet Putyinnak és az oroszoknak.

Jogi szempontból még nem mondhatjuk ki, hogy terrortámadás történt, a nyomozók ezt azután fogják megtenni, hogy minden lehetőséget megvizsgáltak – jelentette ki a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov azt mondta: nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy a szentpétervári metróban történt robbantás terrorcselekmény volt, de a nyomozati eljárást meg kell várni.

A szóvivőt arról is kérdezték, helytállóak-e az öngyilkos merényletről szóló értesülések, de annyit válaszolt, hogy erről a nyomozóhatóságok dolga nyilatkozni. Elmondta viszont, hogy Vlagyimir Putyin még hétfőn tanácskozott a hatóságok vezetőivel, akik tájékoztatták az eddigi vizsgálatok eredményeiről. Az elnököt folyamatosan informálják – árulta el Peszkov, hozzátéve, hogy a szentpétervári és szövetségi hatóságok is mindent megtesznek a sérültek, valamint az elhunytak hozzátartozóinak megsegítésére.

Az elnöki szóvivő elmondta, hogy Vlagyimir Putyint felhívta az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Donald Trump részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak, és azt kérte az orosz elnöktől, hogy adja át bátorító szavait az orosz népnek.

Vlagyimir Putyin hétfőn este a merénylet helyszínén virággal rótta le kegyeletét.

Az orosz terrorellenes bizottság legutóbbi tájékoztatása szerint 11 halálos áldozata van a hétfői merényletnek, amelynek két gyanúsítottját megnevezték. Az eddigi információk alapján egyikük öngyilkos merénylő volt. (TASZSZ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik