Nagyvilág

Levélbedobóba maszturbált fél éven át egy postás

Gyanús tócsára lett figyelmes egy férfi tavaly augusztusban, amikor épp távozni akart korábban elhunyt édesanyja házából 2016 augusztusában, egy Észak-Írországban fekvő falucskában, Moneában.

A tócsa az előszobában, pont a bejárati ajtó előtt volt. Jellegzetes szaga miatt, a férfi vizeletre gyanakodott, ezért felszerelt az ajtó mellé egy biztonsági kamerát, hátha fény derül rá, mi történik a ház körül. Nem sokkal később, az egyik felvételen megtalálta a választ a kérdésére. A videón jól látszott, hogy ebédidő tájékán, egy postásfurgon áll meg a ház előtt, egy férfi száll ki belőle, az ajtóhoz megy, ahol lehúzza a sliccét, nemi szervét a levélbedobóba helyezi, majd maszturbálni kezd. A jelenet alig néhány percig tartott, a postás aztán visszaült az autóba és elhajtott.

Néhány nap múlva, a postás újra megjelent a háznál, és megint maszturbálni kezdett a levélbedobóban, ekkor azonban észrevette a kamerát. Amikor a rendőrök kihallgatták, az 52 éves David Camblin nem is nagyon tagadott. Azt mondta, az egész februárban kezdődött, minden spontán történt, nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Azt állította azonban, hogy a vizeletről neki fogalma sincs.

A károsult háztulajdonos több mint 5400 font (közel 2 millió forint) kártérítést követelt. Azt mondta, az incidens miatt le kellett cserélnie az ajtót, takarítóbrigádot kellett hívnia, hogy kifertőtlenítsék az előszobát, bevételtől esett el, mert hónapokig nem tudta kiadni az ingatlant, és a biztonsági kamera sem volt olcsó mulatság.

Roy Gillen, Camblin ügyvédje elmondta, hogy védence nagyon szégyelli és megbánta tetteit. Több mint 21 éve állt posta szolgálatában, és soha egyetlen panasz sem érkezett a munkájára. Tetteire csak a munkával járó stressz adhat magyarázatot. Camblint az ügy kirobbanásakor felfüggesztették a munkahelyén, ahonnan később kénytelen volt kilépni. Jelenleg a felesége tartja el, akivel 17 éve élnek boldog házasságban.

A bíró azt mondta ez a legfurább ügy, amiről valaha hallott. Három rendbeli rongálásban talált a bűnösnek a vádlottat, méltányolta azonban a férfi jól látható szégyenét és megbánását. Azt mondta, valóban úgy méltányos, ha a sértett kártérítést kap, de úgy vélte, a kért összeg tizede, azaz 500 font (közel 200 ezer forint) bőven elég lesz. A bíró ezentúl 12 havi próbaidőre bocsájtotta Camblint és 100 órányi közösségi munka elvégzésére kötelezte.

(Independent.ie)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik