Nagyvilág

Trump: Irán a tűzzel játszik. Én nem leszek olyan kedves, mint Obama volt

Az amerikai elnök pénteken kora délután, szokásához híven Twitter-oldalán üzent Iránnak, miután új ballisztikus rakétát teszteltek a napokban.

Trump szerint az iráni kormány nem értékeli, milyen kedves volt velük Barack Obama. Feltehetően itt arra gondolt, hogy 2015 júliusában a világ vezető hatalmainak, köztük Amerikának sikerült végleges megállapodást aláírni Iránnal a vitatott atomprogramja leépítéséről, a korlátozásokért cserébe pedig feloldották az ellenük érvényben lévő szankciókat.

Az ingatlanmágnás kijelentette, ő nem ezt az utat követi.

Trump egy nappal korábban azt írta, feljegyezte Irán rakétatesztjét, ami lehet, hogy szembemegy egy ENSZ-határozatnak. Mint írta, Teherán megköszönheti az atomegyezséget, mert utolsó lábain állt akkoriban az ország.

Kampánya során az elnök azt ígérte, keményebben lép majd fel Iránnal szemben, de ez eddig nem jött be.

Bahram Ghasemi az iráni külügyminisztérium szóvivője az állami televízióban a minap azt nyilatkozta,

az amerikai kormány ahelyett, hogy köszönetet mondana Iránnak a terrorellenes harc miatt, segíti a terroristákat olyan kijelentésekkel, miszerint Irán provokatív.

(Independent)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik