Külföld

Szenteltvízzel próbálták feltámasztani Lenint

Dévai László
Dévai László

Wow!. 2017. 01. 24. 12:44

Oroszországban, Lenin Mauzóleumában történt kisebb rendbontás, amikor egy fiatal helyi művész egy performansz keretében megpróbálta feltámasztani az ott nyugvó Vlagyimir Iljics Uljanovot. A férfi szentelt vízzel próbálta meg lelocsolni Lenint, miközben az ordítozta, hogy

Kelj fel és járj!

A művészt a rendőrök egy éjszakán keresztül bent tartották a helyi rendőrségen, a rendbontó tárgyalásán pedig az is kiderült, hogy köze volt egy ortodox ünnepre tervezett tüntetéshez. A férfivel szemben végül huliganizmussal és garázdasággal emeltek vádat.

Kép: awdnews.com

Az OVD nevű, oroszországi állami visszaélésekkel foglalkozó portál megkérdezte a moszkvai rendőrség szóvívőjét az esetről, ám a hatóságoktól meglepő válasz érkezett. A rendőrségről azt az információt kapták, hogy nincs tudomásik a rendbontásról. Az OVD kiderítette, hogy az akcióval kapcsolatban két férfit is elfogtak. Oleg Basov és Yevgeny Avilov a Blue Rider nevű művészcsoport tagjai, feltehetőleg ők tervelték ki és valósították meg a Lenin-feltámasztós performanszt.

Via

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.