Nagyvilág

Földrengés rázta meg Rómát, evakuálták a metrót

Újabb földrengés rázta meg Olaszországot, a rengést Rómában is érezték.

A rengés 5,4-es erősségű volt.

A római metrót evakuálták, illetve iskolákat is kiürítettek.

A rengés epicentruma mindössze 7 kilométerre van Amatrice városától, ahol a legtöbb kár keletkezett az augusztusi pusztító földrengésben.

Az első rengést utórengés is követte, a Twitteren olvasható jelentések szerint ez sokkal erősebb volt, mint az első.

Az olasz főváros lakóinak jelentése szerint az épületek helyi idő szerint fél 11 körül remegtek meg.

Sérültekről, károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

Augusztusban egy 6,2-es földrengés rázta meg az ország középső részét, akkor 299 ember életét vesztette.

(Independent, Al Arabiya, RT, Corriere)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik