Felfalja egymást az iszlám két oldala

Képzeljük el, hogy Fidesz-kampány vagyunk, és csak egyjelzős szerkezetekben gondolkodunk a világról. 2016 a változás éve volt. Mondjuk a változás nagy részében nem volt köszönet. Brexit, Trump, terrortámadások, populizmus, kamuhírek, Oroszország-paranoia, satöbbi. Illetve hát, ahogy vesszük. 2016 változásainak jó része emberi szavazatoknak köszönhető, így feltehető, hogy legalább az emberiség egy része úgy érzi, hogy jó irányba haladunk.

Elkezdődött viszont egy olyan változás 2016-ban, ami csak idénre érhet be igazán, de komoly következményei lehetnek.

Ez pedig a síita feltámadás.

Az egyik legnagyobb butaság, amit elkövethetünk, hogy az arab/iszlám világot egységesen kezeljük, és olyasmiket mondunk, hogy “jönnek a muszlimok”, vagy “elfoglalják Európát a muszlimok”. Vagy hogy egyáltalán azt mondjuk, hogy “a muszlimok”.

Furcsa, hogy miközben Magyarországon az elmúlt egy évben az iszlám és a muszlimok is kifejezetten forró témák lettek, ha elő is kerül a síita-szunnita különbségtétel, messze nem annyira hangsúlyos, amennyire kellene lennie. Mert az iszlám világ két fele között igenis van különbség, és elég fontos.

Ráadásul már azért sem lehet őket egységként kezelni, mert a síiták és a szunniták konfliktusai sokkal mélyebbek, mint azt kívülről bárki gondolná. 2016 nemcsak a változás, de a szektariánus háborúk éve is volt (az egyik éve a sok közül), ez pedig az iszlám két felének csatáiban is kiderült.

Ami viszont nagyon meglepő, hogy a síiták felálltak a padlóról és elkezdtek győzni.

Az iszlám két fele Mohamed halálával szakadt ketté. A muszlimok többsége, a későbbi szunniták, Abu Bakr-t, Mohamed barátját és feleségének apját nevezték meg kalifának. De a Síiták Alit, Mohamed nagybátyját tartották jogos és vér szerint örökösnek. Az iszlám két oldalát az szakította végleg ketté, hogy az uralkodó szunnita kalifa a ma Irakban fekvő Kerberánál megölte Ali fiát. Ennek egyébként a későbbiekben még fontos jelentősége lesz.

A síita iszlám központi eleme Kerbela óta a mártíromság és az önostorozás, ami remekül megmutatja a legfontosabb ideológiai különbséget a két fél között. A szunniták úgy érzik, hogy a világ rendben van, az uralkodik, akinek uralkodnia kell. A síiták pedig úgy, hogy a hatalmasak hamisak, a világ rendje pedig felborult.

Aleppó

Az aleppói konfliktusnál jobban nehéz is lenne megmutatni, hogy az iszlám két fele mennyre gyűlöli a másikat. Ennek a szektarianizmuson kívül nyilván szociológiai okai is vannak. Mindig azt lehet a legjobban gyűlölni, aki majdnem olyan, mint mi, de egyetlen nagyon fontos dologban mégis más. Így van ez a síiták és a szunniták között is, egyik sem fogadja el igazán muszlimként a másikat.

Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a szunniták sokkal többen vannak. A világ 1,6 milliárd muszlimjának csak egytizede síita. A legjelentősebb muszlim országok közül csak Iránnak és Iraknak van síita vezetése, meg persze Szíriának, ha Basar el-Aszad kormányát elismerjük vezetésként (és még van egy pár ország, mint Azerbajdzsán, Libanon és Bahrein, ahol szintén a síiták vannak többségben).

Ebben a konfliktusban az elmúlt pár évtized a szunniták megerősödéséről szólt. Ez együtt járt Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok gazdagodásával. Ahogy ezeknek az országoknak a nemzetközi befolyása nőtt, úgy nőtt a pénz mennyisége is, amit az általuk képviselt nagyon konzervatív szunnita iszlám terjesztésére költöttek. Sőt, az is sokat segített, hogy a gyakorlatban ott volt mellettük szövetségesként az Egyesült Államok, és néha Izrael is.

Amerika, Izrael, Irak

Az, hogy Amerika miért pont a szunnita vonalat támogatja az iszlámban, nehezen megfejthető dolog. Izrael esete már sokkal inkább. A zsidó állam ugyanis nem a felkészületlen és radikális szunnita terrorcsoportoktól fél, hanem a libanoni Hezbollahtól. A Hezbollah ugyanis egy racionális, felkészült, fegyelmezett csoport, amely ezeket a jelzőket épp most bizonyította be Aleppó visszafoglalásával, Ezt ugyanis inkább ők és az irániak csináltak, mint Aszad és Oroszország. A Hezbollah egyszer már legyőzte Izraelt, 2006-ban, a libanoni háborúban. Amerika támogatása a szunniták felé viszont azért is érdekes, mert a Hezbollah inkább helyi terrorcsoport, jelenleg nem fenyegetik terrorcselekményekkel sem Európát, sem az Egyesült Államokat, ellentétben a szunnita szélsőségesekkel, mint az Iszlám Állam, a Boko Haram, vagy az al-Kaida.

A szunniták erősödése viszont pont akkor tört meg, amikor az Egyesült Államok lerohanta Irakot és megdöntötte Szaddám Husszein szunnita kormányát. Irakban mindig is a síiták voltak többségben, de az uralkodó szunniták ezt nem ismerték el. Az iraki síita előretörésben jelentős visszaesés volt az, amikor – a 2003-as megszállás közvetlen következményeként – létrejött az Iszlám Állam, majd hirtelen elfoglalta az ország nyugati felét és második legfontosabb városát, Moszult. 2016-ban viszont a korábban inkább viccnek gondolt iraki hadsereg elindította Moszul ostromát, ami ugyan már előre hosszú és kínkeserves harcnak tűnik, de valószínűleg az iraki kormány győzelmével fog véget érni.

Szíria

Ezzel párhuzamosan Szíriában a semmiből fordította meg az Aszad-kormány a harcot. Egészen addig, amíg az oroszok nem léptek be a harcba, úgy tűnt, hogy Aszadnak vége, a főként szunnita és kurd felkelők győzni fognak, nyugati támogatással. Ez több ok miatt történt.

• Oroszország – régóta először – úgy döntött, hogy birodalomként fog viselkedni, és segít a kliensének.
• Irán és a Hezbollah ellensúlyozni akarta a szunnita előretörést, ezért az iráni Kudsz és a Hezbollah is részt vett a harcokban.
• Pár évvel a polgárháború kitörése után már csak szélsőséges szunnita csoportok maradtak Szíriában, akiknek a nagy része nem sokkal jobb, mint az Iszlám Állam. Ezek a csoportok – főleg Aleppóban – egymást gyilkolták és gyengítették.
• Nem volt olyan ellenzéki erő, amelyik át tudta volna venni a hatalmat. Olyan pedig főleg nem, amelyet a Nyugat támogatni tudott volna.
• Törökország közben elkezdett darabokra esni.

Ennek az egésznek a vége ez lett, hogy Aszad a gyakorlatban – a kurd területek kivételével – visszaszerezte az irányítást Szíria nyugati része felett. Ami egyébként Szíriának az a része, ahol élni is lehet. Keletre a sivatag van, nagyrészt lakatlan területekkel.

Jemen

Jemenben ezzel párhuzamosan az történt, hogy a síita húszik elfoglalták az ország nyugati részét, visszaszorítva a szunnita Hadi-kormányt. A síita-szunnita törésvonal ebben a háborúban azért fontos, mert Jemen a szunnizmus legfontosabb országával, Szaúd-Arábiával határos. A két ország találkozásánál pedig szaúdi területen is rengeteg síita él, nagyérszt elnyomás alatt. A szaúdi kormány pedig – erőteljes amerikai támogatással – pont azért lépett be ebbe a konfliktusba, hogy megelőzze a síita területek lázadását.

Egyelőre nem tudni, mi fog Jemenben történni. A háborúról kevés hír érkezik, pedig az amerikai és szaúdi erők egészen durva dolgokat csinálnak errefelé. Jemen élelmiszerellátása túlnyomórészt az importra épül, de a Hadi-kormány szövetségesei lebombázták a legnagyobb jemeni kikötőt, így az ország felkelők uralta részén iszonyatos éhínség van. De a húszikat még úgy sem sikerült legyőzni, hogy ebben a harcban csak a másik oldalnak van légereje. Már az komoly csapás Szaúd-Arábiának, hogy ezt a konfliktust nem tudta pár hét alatt lerendezni, és a húszikat több mint egy év alatt sem sikerült visszaszorítani.

Nehéz megjósolni, hogy a síita előretörés mit jelent majd a világnak.

Az viszont biztos, hogy Európára nézve jelenleg nem a síizmus, hanem a szélsőséges szunnita iszlám jelent veszélyt.

Bármennyire is rettegnek sokan Irántól.

De érdemes azt is megnézni, hogy miért történhet meg ez az ébredés. Korábban már említetttük, hogy az Iszlám akkor szakadt ketté, amikor Mohamed halála után dönteni kellett arról, hogy ki legyen a muszlimok vezetője. A szunniták elsősorban az erény alapján választottak vezetőt, és választanak azóta is. A szunnitáknál bárki lehet imám, de az Ummának, a muszlimok közösségének nem kell rá hallgatnia. A síizmusban viszont az Ajatollah Mohamed próféta örököse, Allah megjelenése a Földön. Így pedig minden szava szent és megkérdőjelezhetetlen.

Nagyon fontos különbség van tehát a szunniták és a síiták hatalomgyakorlási technikái között. Amíg a szunniták sokkal többen vannak, lehetetlen őket egységes tömegként kezelni, a síitáknak viszont kötelező reagálnia az Ajatollah akaratára. Így lehet az, hogy az iráni síiták Szíriába (és esetenként még az ősellenség Irakba is) mentek harcolni más síitákért.