Nagyvilág

Kést állított a férjébe, mert megborotválkozott és elment fodrászhoz

Mint ahogy a rendőrségi nyomozásból kiderült, a négygyermekes anya azért sebesítette meg a párját több késszúrással, mert azt hitte, hogy a férje egy másik nő kedvéért borotválkozott meg és csináltatta meg a haját. A beszámolók szerint a gyanakvó feleség, Fatima Fardous egész nap feszült volt a férjével, délelőtt munka közben is folyamatosan hívta, ellenőrízte Mirza Razát.

Mire Raza hazaért, a dühös Fatima már összetörte a televíziót és egy tükröt, majd a férfira támadt aki, ha nem emeli fel védekezésből a kezét, pont mellkason szúrt volna. Fatima Fardous olyan erővel lendítette meg a hosszú pengéjű konyhakést, hogy

Raza karja, amely végül a szúrást kapta, el is tört.

Mint kiderült, a támadás után Raza elmenekült otthonról, mivel a 29 éves nő megfenyegette, hogy szerez egy másik kést, amivel szintén meg fogja szúrni. A feleség egyébként eddig büntetlen előéletű volt, az ügyvédje pedig azt hozta fel a védelmére, hogy a börtön különösen kemény büntetés lenne számára, a kulturális és a nyelvi nehézségek miatt.

Akárhogy is, Fatima helyzete nem túl rózsás, mivel a tény, hogy másodjára is a férje életére tört, súlyosbítja a büntetését, ráadásul a vizsgálatok után kiderült, hogy a férfi kezében az idegek is megsérültek.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik