Nagyvilág

Az Iszlám Állam vállalta a 25 halálos áldozattal járó merényletet

Az egyiptomi belügyminisztérium a betiltott Muszlim Testvériség támogatójaként azonosította az elkövetőt.

Magára vállalta az Iszlám Állam azt a legalább 25 halálos áldozattal járó merényletet, amelyet Kairóban, a legnagyobb kopt keresztény székesegyház ellen követtek el vasárnap.

A terrorszervezet saját hírügynökségén keresztül azt közölte, hogy az elkövető Abdu Abdallah al-Maszri, aki öngyilkos merényletet hajtott végre a templomban. „Minden hitetlennek és hitszegőnek tudnia kell Egyiptomban és másutt, hogy a harcunk folytatódik” – írták.

Ugyanakkor az egyiptomi belügyminisztérium a támadót a 22 éves Mahmúd Safik Mohammed Musztafaként azonosította, aki a betiltott Muszlim Testvériség politikai mozgalom támogatója volt. Az anyja azt nyilatkozta, hogy amikor két évvel ezelőtt rendőrségi őrizetben volt, szexuálisan zaklatták a fiát, de nem látta jelét annak, hogy radikalizálódott volna.

Mahmúd Safik Mohammed Musztafát azért tartóztatták le 2014-ben, mert egy tüntetésen fegyvert találtak nála. Két hónappal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az egyiptomi belügy közlése szerint ezután csatlakozott egy fegyveres csoporthoz, amelynek vezetője kapcsolatban áll az Iszlám Állam Sínai-félszigeten tevékenykedő harcosaival és az Iszlám Testvériség Katarba száműzött tisztségviselőivel egyaránt.

A feltételezett merénylő anyja azt mondta: amikor kiengedték, a fia Szudánba távozott. Azóta is rendszeresen beszéltek telefonon, egy héttel ezelőtt azt mondta neki, hogy nem tér haza, mert azonnal letartóztatnák. „Nem vettem észre változást a hangján, vagy más jelet, ami arra utalt volna, hogy fel fogja robbantani magát” – mondta az anya.

Egyiptomban 2011-ben felkelés vetett véget Hoszni Mubarak harminc évig tartó uralmának. Az első szabad választásokat a Muszlim Testvériség nyerte és Mohamed Murszi lett az elnök, de két évvel később, tömegtüntetések során megbukott. A Muszlim Testvériség békés politikai mozgalomnak tartja magát, de miután megbuktak, és leszámolás kezdődött ellenük, számos támogatójuk radikalizálódott. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik