Külföld

Tévedésből egymásra lőttek, öt ukrán rendőr halt meg Kijev mellett

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2016. 12. 04. 12:54

Öt rendőr életét vesztette vasárnapra virradóan egy Kijev környéki faluban, amikor két rendőrcsapat tévedésből egymásra nyitott tüzet.

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon számolt be a tragikus eset részleteiről. Szavai szerint a rendőrség egy speciális egysége nyomozást folytatott egy bűnbanda ellen, akik Kijevben és a főváros környékén törtek be otthonokba. Azt az értesülést kapták, hogy a Kijev megyei Knyazsicsi településen készülnek kifosztani egy lakóházat.

A rendőrcsapat felderítői egy épülő házban rejtőztek el, hogy onnan figyeljék a betörést, és tettek érhessék a bandát. A szomszédos háznak viszont megszólalt a riasztója, amire kiérkeztek a rendőrség őrzővédelmi szolgálatának emberei.

Utóbbiak a felderítő rendőröket vélték betörőknek, és őrizetbe vették őket.

A bűnbanda elfogására készülő egység távolabb tagjai viszont azt gondolták, hogy a bűnözők fogták el a társaikat, és megindították az elfogó műveletet. Ekkor tűzharc bontakozott ki a két rendőrcsapat között aminek következtében öten, ketten az őrzővédők, hárman pedig a betörőkre vadászó rendőrök közül életüket vesztették.

A betörőknek a rendőrök közötti lövöldözés közben sikerült “kereket oldaniuk”, de menekülés közben a hatóságok elfogták őket.  A rendőrök halála miatt az illetékes ügyészség vizsgálatot indított.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.