Nagyvilág

Egy pitbull mentette meg a nemi erőszaktól a 18 éves lányt

Egy New York-i parkban sétáltatta a kutyát, amikor rátámadt egy férfi, aki pár pillanattal később nagyon megbánta a próbálkozást.

Barátja pitbullja akadályozta meg, hogy egy férfi megerőszakoljon egy 18 éves lányt egy New York-i parkban – jelentette a helyi sajtó. A támadó már a földre vitte a 18 éves Maya Fairweathert, és éppen le akarta rántani róla a ruhát, amikor az alig öthónapos eb beleharapott a férfi lábába, aki emiatt gyorsan el is menekült a helyszínről.

A lány a New York Postnak elmondta: barátjánál, Carlos Guzmannál volt hétfő este, amikor este 10 órakor úgy döntött, hogy leviszi sétálni a játékosként jellemzett pitbullt egy közeli szabadidős parkba. Odaérkezve elengedte a pórázról Apollót, hogy szaladgálhasson, ő pedig fülhallgatóval zenét kezdett el hallgatni.

„Éreztem, hogy valaki megrántja a fülesem. Azt hittem a barátom lesz az” – mesélte a Postnak a lány, aki megfordulva látta, hogy egy idegen ragadta meg. A férfi ekkor a kabátjánál fogva a földre lökte a lányt, és megpróbálta lehúzni róla a nadrágot.

A támadó csak egy dolgot nem tudhatott. Hogy a lány nincsen egyedül. A pórázt ugyanis a zsebébe rakta, és a férfi azt nem láthatta. De nem kellett sokat várni, hogy a támadó rájöjjön, rossz célpontot választott magának. Apollo ugyanis gyorsan ott termett, és belemélyeztette fogait a férfi lábába, olyan erővel, hogy a férfi alig tudta őt lerázni magáról.

A pitbull támadásának köszönhetően Fairweather el tudott menekülni a támadó elől, és Apollóval együtt azonnal visszafutott a lakásába, ahonnan barátja testvérének bíztatására azonnal a rendőrségre mentek. A Post értesülései szerint a támadót még keresik a rendőrök.

Az eset után Guzman anyja a Postnak elmondta: ellenkezett, amikor fia magához vette a kutyát, de a hétfő esti eset után már kezd megváltozni a véleménye. „Nem akartam azt a kutyát. De el kell ismerni, hogy mit tett” – közölte a nő. Majd hozzátette: „A kutya egy hős, megvédte (Mayát)”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik