Nagyvilág

Ellentmondásos információk Pharaon vízumkérelméről

Szijjártó Péter elmondta: az már nem a külügyre tartozik, hogy mi történt, miután lejárt a bejrúti konzulátuson kiállított vízum.

Egymásnak ellentmondó információkat közölt Lázár János, Szijjártó Péter és a külügyminisztérium arról, hogy hol, mikor és hogyan kért vízumot, illetve tartózkodási engedélyt Ghaith Pharaon – írja az Index.

Az ellentmondásokat feloldandó, a portál a múlt héten a Miniszterelnökség sajtótájékoztatóján érdeklődött. Lázár János fenntartotta, hogy a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi üzletember kétszer igényelt vízumot, csak a dátumot korrigálta.

Szijjártó Péter korábban MSZP-s képviselők parlamenti kérdésére reagálva azt mondta, Pharaon részére Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért vízumot 2014 szeptemberében. Hétfőn az Index kérdésére a külügyminiszter azt mondta: válaszából kimaradt, hogy ettől függetlenül az érintettnek is be kell adnia a kérelmet, a konzuli kérelem csak egyfajta rásegítés, diplomáciai jelzés arra vonatkozóan, hogy fontos ügyről lehet szó.

A külügy szerint második alkalommal, 2014. november 24-én Pharaon nem vízumot, hanem tartózkodási engedélyt igényelt. Az ammáni konzulátuson úgynevezett „D vízumot” állítottak ki számára, amely arra jogosítja fel, hogy beutazzon Magyarországra, ahol a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól átveheti a tartózkodási engedélyét.

Azt is közölték, hogy ezt megelőzően Pharaon nem adott be kérelmet sem vízumra, sem tartózkodási engedélyre Magyarország egyetlen konzulátusán sem, noha a Heti Válasz korábban azt írta, hogy 2014 elején kapott üzleti-befektetési tevékenységre tartózkodási engedélyt, amit kétszer meghosszabbítottak, így idén november 1-ig érvényes volt. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre az Index sem a bevándorlási hivataltól, sem a Belügyminisztériumtól nem kapott választ.

Szijjártó azt mondta a portálnak, hogy a bejrúti konzulátuson kiállított vízum 2015. október 14-ig szólt, hogy ezután mi történt, az már nem a külügyre, hanem a bevándorlási hivatalra és a belügyminisztériumra tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik