Brüsszel, 2016. március 18.
Belga rendõrök egy lezárt mûveleti területen a brüsszeli Molenbeek negyedben 2016. március 18-án, ahol rendõrségi és sajtóhírek szerint elfogták a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett fõszervezõjét, Salah Abdeslamot. (MTI/EPA/Laurent Dubrule)
Külföld

115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 11. 14. 10:40

Eddig összesen 115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába, írja az Österreich című napilap hétfői száma.

A lap Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca összesen mintegy 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki iraki vagy szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban is részesül.

A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott és a harcok során életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatértek Ausztriába.

Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka.

A kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait.

Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.