Nagyvilág

Legalább harminc embert öltek meg Pakisztánban

Egy muszlim kegyhelyen robbantottak, több mint harminc ember meghalt, 95 pedig megsebesült a délnyugati Beludzsisztán tartományban.

Szanaullah Zeri beludzsisztáni belügyminiszter elmondta, hogy a robbanás akkor következett be, amikor az iszlám szúfi irányzatához tartozó hívők rituális táncot jártak a Hab városhoz közeli Dargah Sah Nurani elnevezésű kegyhelyen.

A miniszter közlése szerint a sebesült áldozatokat – akik között nagy számban vannak nők és gyermekek – Hab város, illetve a mintegy száz kilométerre délre fekvő Karacsi kórházaiba szállították.

Muhammad Dzsafar rendőrségi főfelügyelő elmondta, hogy a szúfi kegyhelyen nap mint nap táncolnak a hívők, de szombat este a szokásosnál is többen voltak. A rendőrség és a helyi paramilitáris erők körbezárták a robbanás helyszínét.

A robbanás okáról hivatalosan még nem tettek közzé semmit, de néhány helyi médium arról számolt be, hogy egy tizenéves öngyilkos merénylő hajtotta végre a robbantást. Egyelőre azonban egyetlen szervezet sem jelentkezett a terrorcselekmény kitervelőjeként. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik