Nagyvilág

Magyarok tüntetnek több erdélyi nagyvárosban

A magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében vonultak utcára az emberek.

Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.

Biztonságot akarnak

Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.

Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják

– áll a petícióban.

Másodrendű állampolgárok

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a marosvásárhelyi tüntetésen azt mondta: hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában.

A politikus az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz.Rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget.

Kelemen Hunor bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz. (MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Boda L. Gergely)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik