Nagyvilág

Elkezdődött Erdogan pere a német humorista ellen

A büntetőfeljelentés nem járt sikerrel, de polgári perrel is próbálkozik a török államfő.

Németországban szerdán elkezdődött az a per, amelyet Recep Tayyip Erdogan indított Jan Böhmermann német humorista ellen, aki szatirikus versben gúnyolta a török államfőt.

A hamburgi tartományi bíróság tanácsa előtt egyik fél sem jelent meg, ügyvédjeik képviselték őket. Erdogan ügyvédje „sértegetésorgiának” nevezte a verset, amelyben Erdogan kecskével fajtalankodó, gyermekeket bántalmazó, kisebbségeket elnyomó diktátorként tűnik fel, és úgy vélte,

a szerző a művészet szabadságával visszaélve a maradi, műveletlen, ösztönlényként élő török férfi prototípusaként akarta beállítani a török vezetőt, ami nemcsak rasszista felfogásra vall, hanem az emberi méltóság tiszteletének hiányát is mutatja.

Korábban ezzel az érveléssel részben már sikert ért el Erdogan ügyvédje, mert májusban sürgősségi tiltó végzést hozott a bíróság, amelyben eltiltották Böhmermannt a vers egy részének újbóli nyilvános előadásától. Ugyanakkor a végzésben kiemelték, hogy a török államfőnek el kell viselnie a törökországi belpolitikai fejleményekre és a szólásszabadsággal kapcsolatos politikájára vonatkozó kritikát.

Böhmermann ügyvédje a sürgősségi végzést tévesnek nevezte, és azt mondta, reméli, hogy ezt a hibát azzal javítják ki, hogy elutasítják Erdogan keresetét. Szerinte a humorista műsorának részeként elhangzott vers kifogásolt sorait nem szabad önmagukban, az alkotás egészéből és a politikai környezetből kiragadva értelmezni.

Figyelembe kell venni, hogy a szerző szándéka nem a becsületsértés volt, hanem a politikai szatíra határainak kipuhatolása, és alkotása nem tiltott gyalázkodás, hanem hajmeresztő képtelenség, amely válasz volt arra, hogy a török kormány kifogásolta egy másik közszolgálati csatorna, az NDR extra3 című szatirikus műsorának Recep Tayyip Erdogant gúnyoló dalát

– fejtette ki az ügyvéd.

Ítéletet jövő februárban hirdetnek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik