Külföld

Menekülttábort számolnak fel a hatóságok Párizsban

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 31. 16:01

A francia elnök szerint gúnyt űznek a szolidaritásból az illegális sátortáborok.

A francia hatóságok hétfőn megkezdték egy párizsi sátortábor felszámolását, ahol több száz menedékkérő tartózkodott.

Beszámolók szerint már a délelőtt folyamán rohamrendőrök érkeztek, akik igazoltatták az ott lakókat, és buszokkal kezdték elszállítani azokat, akik nem rendelkeztek menedékkérelemmel, illetve nem tudták bizonyítani, hogy engedéllyel tartózkodnak az országban. A hatóságok már korábban ígéretet tettek arra, hogy a calais-i után a hét végéig a párizsi sátortáborokat is felszámolják, a menedékkérőket pedig az ország különböző részein lévő befogadóközpontokba viszik.

A párizsi polgármester az akciót megelőzően a kormányt kérte a sátortábor felszámolására, mondván, drámai az ott élők humanitárius és egészségügyi helyzete, ahogy a környék lakóinak helyzete is elviselhetetlen.

Francois Hollande francia elnök a múlt hét végén örömét fejezte ki, hogy a calais-i illegális tábort sikerült incidensek nélkül felszámolni. Kijelentette: Franciaország nem tűr meg földjén olyan táborokat, amelyek „gúnyt űznek a szolidaritás nemzeti értékéből”. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.