A BBC cikke szerint a rendőrség nyomozást indított annak a 13 éves indiai lánynak a szülei ellen, aki egy 68 napos vallási böjt után halt meg múlt héten. A rendőrség azt szeretné megtudni, hogy a szülők kényszerítették-e a gyerekeket az éhezésre.
A szülők szerint a dzsainizmust követő gyermekük ragaszkodott a böjthöz, az eset óriási felháborodást váltott ki Indiában. A vizsgálatok szerint Aradhana 68 napon át csak forralt vizet vett magához, múlt héten hagyott fel a böjttel, két nappal később meghalt.
Szakértők szerint az emberi szervezet képes életben maradni élelem nélkül akár két hónapon át is. A rendőrség közleménye szerint egy gyermekjogi mozgalom nyújtott be panaszt Aradhana szülei ellen, akiket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával vettek őrizetbe.
Sem só, sem citrom
A jómódú, ékszerész család tagadta, hogy lányukat az élelem elhagyására kényszerítették volna, azt állítják, hogy a 13 éves lány engedélyt kért arra, hogy belekezdjen a böjtbe, amely a táplálék teljes elhagyásával jár. Állítólag 51 nap után kérték arra, hogy hagyjon fel az éhezéssel, de Aradhana nem adta fel tervét. Civil aktivisták kétségbe vonják a család szavait.
Achyut Rao aktivista a BBC-nek azt mondta: a tragédia miatt egész Indiának szégyellnie kell magát. Szerinte
Rao szerint a gyerekkel napkeltétől napnyugtáig csak forralt vizet itattak, amelybe sem sót, sem citromot nem tettek. Hozzátette: sokkoló, hogy a család örül annak, hogy csak lányukat ragadta el isten.
Az Indiában működő kisebbségi vallási csoport körében népszerű a hosszú ideig tartó éhezés. Aktivisták gyakran kritizálják a santhara nevű gyakorlatot is, amelyben a résztvevők az élelmet és a vizet is megtagadják maguktól, így készülnek fel a halálra.
13 yrs old #Aradhana dies due to 68 days long fast. Some saint advised her father 'If daughter observes fast, ur business will b profitable' pic.twitter.com/vcHGzxW9Xu
— Jaini (@manichejain) October 8, 2016