Külföld

Kevesebb turista utazik oda, ahol megjelent a terror

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 09. 29. 06:14

A terrorveszély hatására kevesebb turista látogat Németországba, Belgiumba, Törökországba és Egyiptomba is a világ legnagyobb szálláskereső portálja által a Magyar Időknek készített összesítés szerint.

A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint Németország négy helyet csúszott vissza a népszerű úti célok rangsorában, az ország egészét tekintve 40 százalékkal zuhant a szálláshelyekre szóló foglalások aránya. Ennél is nagyobb veszteséget szenvedett el Belgium, ahol a felére esett vissza a turisztikai forgalom a brüsszeli merényletek következtében.

Törökország 58, Egyiptom pedig 52 százalékos visszaeséssel alaposan hátraszorult a népszerűségi listán

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a laphoz eljuttatott tájékoztatása szerint augusztus végéig tipikus változásokat mutat a turisztikai vendégjárás alakulása Európában. A szállodák forgalmi adatai alapján a terrorcselekményekkel, illetve azok veszélyével sújtott államokban egytől-egyig visszaesett a pihenés, kikapcsolódás céljából érkezők száma.

Európa egészét tekintve eddig 2-3 százalékos volt idén az idegenforgalom bővülése, a fővárosokban azonban nagyobb mértékű csökkenést mértek. Franciaország turizmusa összességében stagnált, de Párizsban 10 százalékos visszaesés volt, Belgiumban 11, Brüsszelben 15 százalék volt a csökkenés. Görögország ezzel szemben idén is megtartotta előző évi szintjét, noha Athénban fél százalékkal kevesebb vendégéjszakát értékesítettek a szállásadók.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.