Nagyvilág

Senkit sem lehet élete végéig rács mögé dugni nyilvános maszturbálásért

A három csapás elve alapján kapott tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést nyár elején a 39 éves Dennis James Davidson, a férfi, aki képtelen leszokni arról, hogy nyilvános helyeken végezzen önkielégítést. Oregon államban nem csak az erőszakos, de a szexuális bűnelkövetőknek is automatikusan jár a harmadik visszaesésnél az életfogytiglani börtönbüntetés a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

fotó: Marion County Sheriff
fotó: Marion County Sheriff

Davidson 2006 és 2011 között, egy alkalommal egy nő előtt maszturbált, egy szomszédos ház tornácán, majd egy bevásárlóközpont, illetve egy játszótér mellett is rajtakapták. Tényleges életfogytiglani börtönbüntetését 2011-ben kapta meg. A bíróság úgy jellemezte a férfit, mint javíthatatlan bűnelkövetőt, azt azonban elismerték, hogy soha nem vádolták meg nemi erőszakkal, vagy egyáltalán azzal, hogy valaha hozzáért volna az áldozataihoz.

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint semmi szükség rá, hogy egy Davidsonhoz hasonló embert, a halálbüntetés utáni legsúlyosabb ítélettel sújtsák. Ernest Lannet, a férfi ügyvédje éppen arra hivatkozott, hogy hiba lenne minden szexuális bűncselekményt ugyanúgy kezelni, hiszen nem ugyanaz nyilvánosan önkielégítést végezni, vagy megerőszakolni egy kiskorút.

Az ügyvéd szerint fontos megvizsgálni közrejátszó körülményeket is. A védencét például 16 vagy 17 éves korában az egyik barátja véletlenül fejbe vágta egy baseballütővel. Davidson a fél szemére megvakult, és maradandó mentális sérülést szenvedett. Azóta sajátos, torz kép él a fejében a valóságról. Egy alkalommal azt mondta a rendőröknek, hogy azért maszturbált egy idegen nő előtt egy parkolóban, mert ezzel akarta növelni az esélyeit arra, hogy a nő elmenjen vele randizni.

(via Oregon Live)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik