Nagyvilág

New York-i robbantás: még senkit nem tartóztattak le

Az első hírek, helyi idő szerint vasárnap este kilenc óra körül még arról szóltak, hogy öt férfit letartóztattak New York városban, egy hídnál, s bár a kilétükről nem adtak ki jelentést, az amerikai sajtó – éppen rendőrségi forrásokra hivatkozva – máris azt adta hírül, hogy az öt férfi kapcsolatba hozható a szombaton este Manhattan Chelsea negyedében elkövetett robbantással.

A The New York Post internetes oldalán még azt is tudni vélte, hogy az öt férfi – egy autóban – a newarki repülőtér felé igyekezett.

Az FBI azonban egy órán belül cáfolta a legfőbb televíziós hírműsorokban is azonnal közölt híreket, s közleményében arra szorítkozott, hogy csak gépkocsi ellenőrzést tartottak, és senkit nem tartóztattak le.

Közben az illetékes közlekedési hatóságok vasárnap, szintén későn este, bejelentették: a Newark felé vezető vasútvonalakat átmenetileg lezárták, részben a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás miatt, részben pedig mert az egyik vasútállomáson gyanús csomagot találtak.

New Yorkban mindenütt megerősítették a rendőri jelenlétet, a Fox televízió információi szerint ezerrel több rendőr teljesít szolgálatot, és a Nemzeti Gárda tagjait is szolgálatra hívták be a hétre. A vasútállomásokon állig felfegyverzett katonákat látni, az utcákon nagyon sok a rendőr.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik