Külföld

Kétmillió afgán maradt áram nélkül egy vezeték megrongálása miatt

24.hu
24.hu

2016. 09. 16. 12:45

Nagyjából kétmillióan vannak áram nélkül már második hete Afganisztán keleti részén egy vezeték szándékos megrongálása miatt, közölte pénteken egy kormányzati szóvivő.

A tájékoztatás szerint a 12 napja tartó áramszünet Nangarhár és Lágman tartományokat érinti. Zarhádi Szvak, az utóbbi térség kormányszóvivője elmondta, hogy korábbi jelentésekkel ellentétben a vezetéket nem a lázadó tálibok tették tönkre, hanem a hegyvidéki Badpak körzet harcias lakói lőtték szét. A szóvivő hozzátette, hogy az említett körzetben élőknek egyébként is alig jut áram, s a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek így akartak hangot adni.

Lágmannak nincs más áramforrása, így a kormányhivatalok dízelgenerátorokat használnak, a háztartások viszont sötétségben vannak.

A megrongált vezeték látja el árammal a lényegesen nagyobb, szomszédos Nangarhár tartományt is. Attaullah Hogiani tartományi szóvivő ott elmondta, hogy csak a kórházak és katonai támaszpontok üzemeltetéséhez szükséges áramot tudják biztosítani a Daronta-gát vízerőműve révén.

Az ENSZ tavalyi adatai szerint Nangarhárnak nagyjából 1,5 millió, Lágmannak pedig 450 ezer lakosa van.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.