Külföld

„Tudja, ha meghal, az nem a mi felelősségünk.” Helyzetjelentés az ukrán békéről

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 09. 04. 19:32

Tormás Vrenovuhát ittam a Gorkíj bárban és könnyű ukrán sörrel öblítettem le. Bob bácsi aggodalmas arccal ránézett, azt mondta, hogy „minden rendben lesz”, majd felállt és kiment az utcára. A kezembe vettem a Konsztantyinovszkába szóló vonatjegyemet és nézegetni kezdtem. Másnap hajnalra szólt.

Intettem a pincérlánynak, hogy hozzon még egy vrenovuhát, majd bámultam az ivrit feliratú ukrán zászlót a bárban.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

2014 óta járok a Gorkíj bárba. Az összes anarchoszindikalista, liberális, kommunista, oroszellenes külföldi idejárt inni, amikor az oroszok elfoglalták Donyecket és Luganszkot. A bár most üres, én vagyok az egyetlen külföldi. Sokan hazamentek, meghaltak azok közül, akik itt voltak a háború elején. Most béke van Kelet-Ukrajnában, legalábbis papíron. Ennek a gyakorlati megvalósítását holnap fogom megtekinteni. Bob bácsi szerint jobb, ha viszek magammal sisakot.

Golyóállómellényt pedig kunyeráljak az önkéntes rohammentőktől.

Hajnalban indul a vonat. A kijevi központi vasútállomás olyan mint egy időgép. Már a régi, vörös műborhuzatú székek jelzik, hogy visszafelé indulok az időben. Nyolc-tíz óra vonatút bőven elég, hogy az ’50-es évek Szovjetuniójában tegye ki az embert, egyforma városaival és egyforma Lenin szobraival. A vagonban két ukrán pasas meg egy nő ukrán whiskyt iszik. Koccintunk. Az íze a terpentinre hasonlít.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Konsztantyinovszkában egy fiatal nő, Kátja és egy százhúsz kilós, kétméteres ukrán alak, Anatolíj fogad minket. Mindketten önkéntesek annál a szervezetnél, akik mentőkkel viszik vissza a frontról a sérült katonákat. A munkájukra szükség van: az ukrán hadsereg szanitéceinek nincs elég benzinje a régi katonai mentők működtetéséhez, felszerelésük sincs. Ha nem lennének civil szervezetek, melyek kifejezetten mentőautókat és gyógyszereket visznek a frontra, nem lenne megoldva a sebesültek ellátása.

Törvényesen ez úgy nézne ki, hogy mindig jön velünk egy harctéri felcser. Belőlük viszont nagyon kevés van, akik meg itt vannak az első zónából hozzák ki és stabilizálják a sérülteket a kórház sátorban. A kórház sátorból viszik el a katonákat az önkéntesek a városi kórházakba további kezelésre.

A munka nem veszélytelen: a szeparatisták folyamatosan lőnek a mentőautókra, több felcser és sofőr megsérült. Kérdezem, eddig hány mentőautót lőttek szét.

-Négyet-ötöt -kapom a választ. Mindegyiken vannak golyólyukak.
-Szóval maga jött megnézni a minszki békét? -kérdezi Anatolíj.
-Igen.
-Meg fogja látni.

Míg Kátja mindent elkövet, hogy minél többet tudjak meg a mentősök munkájáról, Anatolíj gyanakvóbb. „Vatta”, kapom el a kifejezést. Ezt használják az ukránok az oroszbarátokra, illetve az orosz kémekre. Nem is nagyon szól hozzám, mialatt a Gorlivka melletti mentőposzthoz megyünk.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Néhány katonai UAZ, pár konténer és sátor. Ez a rohammentők tábora. A férfiak félmeztelenül vagy kis gatyában ülnek az árnyékban. Bemutatnak a vezetőnőnek, nem írhatom le a nevét. Középkorú, szőke asszonyság, terepszínű ruhában.

-Most mit csinálnak?
-Várunk.
-Mire?
-Hogy elmenjen az EBESZ, és újrakezdődjön a lövöldözés.

Elém raknak egy csajka levest azzal, hogy egyek. Eszem. Bagózunk az árnyékban, bámulom az orosz gyártmányú, használt, vállról indítható rakétákat a falon. Anatolíj változatlanul gyanakodva figyel. Ez egészen addig tart, míg egy pár hetes kölyökmacska fel nem mászik valahogyan az asztalra, be nem fúrja magát a kezeim közé. Azt gondolom, bele akar enni a levesembe, de nem. A jelenet általános derültséget okoz az ukránok körében. Nem értem, hogy miért.

Ő Morfin, mondja Katja. Kiszúrja a jó embereket.

Ennyi kellett ahhoz, hogy minden önkéntes meggyőződjön arról, hogy nem vagyok „vatta”. A leglátványosabban Anatolíj enged fel. Oroszul, kézzel-lábbal mutogatva mondja, hogy menjek vele. Megyek. Egy katonai dzsiphez kísér. „Ukrainszki Hummer”, mondja, majd kérdezi, hogy tudok-e vezetni. Tudok.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Délután ötig a mentőbázis körül csapatjuk az orosz terepjáróval. Blokkposzttól-blokkposztig megyünk. Anatolíj olyasmit mond a fegyvereseknek az ellenőrzőpontnál, hogy „a magyar barátunk vezetni tanul”, vagy valami hasonlót, mert a puskájukra támaszkodva a katonák többször röhögni kezdenek, amikor előttük fulladok le a terepjáróval.

-Miért csináljátok?, kérdezem végül Katjától, amikor visszamegyünk a sátorba.
-Mert még többen halnának meg, ha nem csinálnánk.
Kátja egyébként ukrán zsidó lány. Kikerekednek a szemei, amikor rákérdezek, Ukrajnában ez nem szokás.
-Nagyon kevesen vannak nácik ebben a háborúban -mondja.

De vannak. Azért nem lett harctéri felcser, mert beszóltak neki Kijevben egy tanfolyamon, hogy ne hordjon ivrit feliratú pólót. A pólót nem vette le, de nem ment be többet a tanfolyamra. Mégis önkéntes a fronton.

-Nézd, rendes ukrán emberek halnak meg itt minden nap.
-De hát tűzszünet van.
-Itt csak akkor nem lőnek, ha az EBESZ megy ellenőrizni a békét.
-Akkor ezt fogom megírni.
-Tényleg megírod?
-Igen.

Hat óra felé Anatolíj szól, hogy indulunk a frontra. Bepakolunk az egyik mentőautóba. Anatolíj Elvis CD-t tesz be, majd elkezdünk tépni Avgyievka irányába. Útközben bekapcsolja a szirénát is. Már rajtam van a sisak és a golyóálló-mellény.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

A harcok jelenleg változatlanul Avgyievkánál zajlanak. Az iparváros Donyeck külterülete, stratégiailag és gazdaságilag is fontos mind az ukránoknak, mind az oroszoknak. A város jelenleg két részre van szakadva.

„Öreg” Avgyievkát tartják a szakadárok, míg az újonnan épült városrészt az ukránok. Elnézve a panelházakat, folyamatosak a harcok. A szétlőtt, ásító lyukak a falakon azonban nem üldözték el a helyieket. Az épületekben változatlanul emberek laknak, mert nincs hová elmenekülni. A tűzszünet jegyében be-becsap a gránát.

„Itt lesz a szállása éjjelre”, mondja Kátja. Anatolíj kidobálja a táskáimat a mentőből, és ugyanazzal a svunggal indulnak vissza a Gorlivkánál található rögtönzött mentőállomásuk felé.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

-Maradhatna sofőrnek. Kevés van belőlük, mondja Anatolíj.
-Gondolkodom rajta.

Ezzel búcsúztunk. A magam részéről egészen biztos vagyok abban, hogy nem maradok sofőrnek. Láttam a lövésnyomokat az autókon. A szakadárokat nem különösebben érdekli, hogy akire lőnek mentős vagy civil. Csak az számít, hogy a rossz oldalon áll. Sok önkéntes mentő halt meg így. Újságíróként szerencsére csak látogató vagyok ebben a pokolban.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Lassan egy éve parázslik a konfliktus Kelet-Ukrajnában, amihez csak egy politikai döntés kell, hogy újra lángra kapjon. Nagyon arrafelé mutat minden, hogy az oroszok hamarosan döntésre fognak jutni.

Augusztus 10-én például az orosz szolgálatok (FSZB) közölték, hogy több ukrán terrorakciót hiúsítottak meg a Krím félszigeten. Állítólag negyven kilónyi TNT-vel felszerelkezett kommandósokat fogtak el. Bár a közösségi médiában azonnal felizzottak a különböző videók, Oroszország a mai napig nem állt elő semmilyen bizonyítékkal a történtekről.

Az ukrán kormány tagadta a vádakat, úgy nyilatkoztak, hogy Putyin „cassus belli”-t keres, amivel befejezheti Ukrajna szétdarabolását. Az incidens ahhoz mindenesetre elég volt, hogy Putyin lemondja az eredetileg elfogadott hangcsúi tárgyalásokon való részvételét, melynek célja – többek között – a kelet-ukrajnai helyzet békés rendezése lett volna. Így viszont ezt a konfliktust nem lehet rendezni fegyverek nélkül.

Nagyon úgy tűnik, hogy Oroszországnak nem is ez a célja. Az ukrán média jelentős csapatmozgásról számolt be a Krím félszigeten. Érkeznek a tankok és az ágyúk a szakadárok által ellenőrzött területekre, az orosz hadsereg pedig teljes harci készültségben van egészen augusztus 31-ig. Azt, hogy mi lesz, senki sem tudja.

Egy húszas éveinek az elején járó fiatal fiú fogad, terepszínű ruhában.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Isten hozta a fronton, jöjjön, megmutatom a szállását – mondja.

Törmelékkel borított lépcsőkön megyünk felfelé. Az önkéntes mentőknek is van itt egy irodája, itt szállnak meg a katonák is. A frontvonal felé mutató ablakok elé földdel megtöltött lőszeresládákat vagy homokzsákokat helyeztek. Egy ilyen szobában fogok aludni, emeletes ágyon. Felettem a tizedes alszik, mellettem egy golyószórós kiskatona. A fegyvereik biztosítva állnak a fal mellett.

-Tegye le a holmiját, hozza a fényképezőgépét, indulunk, mondja a tizedes, majd mosolyogva hozzáteszi: tudja, hogy ha meghal, az nem a mi felelősségünk.
-Tudom.

Három terepjáróval indulunk a harcállás felé. Én a második autóban ülök. A kocsinak mind az eleje, mind az oldalai acéllapokkal lettek megerősítve, hogy kibírják a 7,62-es lövedékeket. A kocsiban ülő katonák felhúzták a fegyvereiket, amikor elhagytuk az utolsó ellenőrzőpontot. Dörög az ég, mintha esni készülne. De nem fog esni. Ágyúznak a szakadárok.

A hadállás egy hajdani parasztházból indul az erdő felé. A parasztházban ücsörögnek a szolgálatot éppen leadó katonák. Fél pucéran, mert dögletes meleg van.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Ásott ösvény vezet a lövészárkokhoz. Futnom kell, behúzott nyakkal a 14 kilós golyóálló mellényben, egy pillanatra sem megállni.

Mindjárt kezdeni fogják, súgta Drabar tizedes, miközben egymás mellett fekszünk az árokban.
Elmennek a nemzetközi megfigyelők és elkezdik. Most menjünk vissza, amíg nem lőnek.

Visszamegyünk a falusi házban. Egy ukrán-amerikai alapítvány oszt élelmiszert, cigarettát a katonáknak. Pap van velük, aki misét tart. A baltaarcú, golyóálló mellényes férfiak vetik a keresztet a miatyánkhoz.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

A mise megszakad, mert elmennek az EBESZ megfigyelői, és felugatnak a fegyverek. Le kell rohannunk a parasztház pincéjéből kialakított óvóhelyre. Nem egy-egy puskalövés dördül, hanem folyamatosan ugatnak a fegyverek, dörögnek a gránátvetők, a tankok ágyúi.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Isten hozta a minszki békében

– mondja egy katona vigyorogva, kezében teával, túlkiabálva a fegyverropogást.

Vaksötétben indulunk visszafelé, mert így biztonságosabb. Egyedül az első kocsinak a reflektora ég a konvojból. Amikor visszaérünk a panelházhoz, a katonák kis gatyára vetkőznek.

Vegye le a golyóállómellényét, mert nem lehet benne kényelmesen aludni, mondják.

Leveszem. A csupasz égő imbolygását nézem, a plafonról szitáló port a gránátbecsapódások után. Egész éjjel megy a műsor. Nem alszom sokat a minszki békében.

Kép: Jászberényi Sándor / 24.hu

Másnap Kramatorszkban próbálok beszélni néhány EBESZ megfigyelővel, de ahhoz, hogy nyilatkozhassanak, külön engedélyt kell kérni.

Mi jelentjük a tűzszünet megsértését minden oldalon, mondja egy neve elhallgatását kérő férfi. De a papírban nincs benne, mennyire rossz a helyzet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.