Nagyvilág

Élesen bírálta a német menekültügyi politikát az osztrák védelmi miniszter

Élesen bírálta a Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter egy pénteki lapinterjúban.

A Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki számában a miniszter felelőtlennek nevezte a kancellár szinte szállóigévé vált kijelentését – “sikerülni fog” (wir schaffen das) -, amellyel korábban a menekültek befogadására buzdította a németeket.

Doskozil szerint e mondat felbátorította a menekülteket. A tavalyi események nem ismétlődhetnek meg – húzta alá.

A szociáldemokrata miniszter úgy vélte, a jelenleg Olaszországba érkezők nagy száma miatt már nem lehet arról szó, hogy “sikerülni fog”. “Elég csak Olaszországra nézni, túlterhelt, és magára maradt”, fogalmazott a miniszter.

Kijelentette egyúttal, hogy Ausztria nem Németország “váróterme”.

Doskozil egy európai csúcstalálkozó megszervezését sürgette, hogy az úgynevezett származási országokkal a menekültek visszafogadásáról szóló megállapodásokat megkössék. Megjegyezte: nem az a megfelelő eljárás, ha Európa agóniába süllyed, és fejét a homokba dugja.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint az év eleje óta mintegy 105 ezren érkeztek Olaszországba, míg tavaly összesen 154 ezren.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik