Nagyvilág

Lelőttek egy menekültet Szerbiában

A szerb katonaság és rendőrség járőrei az éjszaka folyamán a szerb-bolgár határszakaszon, a délkelet-szerbiai Pirothoz közel lövést hallottak, a helyszínre siettek, és hat menekültet találtak ott, egyikük mellkasi lövést kapott. Ott volt négy vadász is, egyiküket a helyszínelést követően őrizetbe vették.

A szerb rendőrség és a hadsereg júliusban kezdett közös járőrözést a macedón és a bolgár határszakaszon, mert az úgynevezett balkáni menekültútvonalat márciusi lezárása után is érkeznek menekültek illegális útvonalakon Szerbiába, hogy rajta keresztül folytassák útjukat az Európai Unió országai felé. Tavaly több mint hétszázezren haladtak át Szerbián, és a hivatalos adatok szerint már az idén is körülbelül százezren, a nem hivatalos adatok szerint pedig kétszázezren jutottak el ezen az útvonalon Nyugat-Európába.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik