Nagyvilág

Több száz terrorista lehet Európában

Erre figyelmeztet az Europol.

Olyan szélsőségesekről van szó, akik uniós állampolgárként mentek Irakba vagy Szíriába, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosai legyenek, majd visszatértek Európába. Ezt a Neue Osnabrücker Zeitung című lapban tudatta az európai rendőri együttműködési szervezet. 

Az Europol szerint “nem utal konkrét nyom” arra, hogy az IÁ rendszerszerűen felhasználná a migrációs válságot, hogy embereit bejutassa az Európai Unióba.

A terrorszervezetek tagjai vagy az uniós útlevéllel rendelkező hazatérő idegen harcosok rendszerint valódi vagy hamis útlevéllel lépnek be az EU-ba, és nem hagyatkoznak embercsempész bandákra.

Ezt mondta a lapnak a hágai székhelyű szervezet szóvivője. Az Europol adatai szerint ötezer ember mehetett az EU-ból harcolni a Közel-Keletre, és mintegy harmaduk, 1500-1800 ember térhetett már vissza.

Többségük se nem képes, se nem hajlandó terrortámadásokat elkövetni, de ezzel együtt is több száz olyan potenciális terrorista marad, akik veszélyt jelenthetnek Európa biztonságára.

Néhány napja közzétett jelentésében az Europol jelezte, hogy nagy kockázatot jelentenek a “magányos farkasként” lecsapó merénylők Európában, a franciaországi és németországi események demonstrálják, hogy az ilyen típusú támadásokat nehéz felderíteni.

A szervezet szakértői emlékeztettek rá, hogy a nizzai, a magnanville-i és a würzburgi merényletek elkövetőjeként ugyan az Iszlám Állam jelentkezett, de ezek egyikében sem közvetlenül a terrorszervezet készítette elő vagy hajtotta végre a támadást, nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy az IÁ bármilyen konkrét támogatást nyújtott volna ezen terrorcselekmények elkövetőinek.

Annak ellenére, hogy a magányosan cselekvő merénylők közül sokan vallási és ideológiai elveket kapcsolnak a tetteikhez, nem szabad figyelmen kívül hagyni az esetleges mentális zavarok szerepét.

Rob Wainwright, a rendőri szervezet igazgatója hozzátette, a 2000 és 2015 között “magányos farkasként” lecsapó merénylők mintegy 35 százalékánál mentális problémákat diagnosztizáltak.
A dokumentumban kiemelték, ugyan előfordultak ilyen esetek, de nincs rá “konkrét bizonyíték”, hogy a terrorhálózatok módszeresen arra használnák fel a menekültáradatot, hogy harcosokat juttassanak be Európába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik