Nagyvilág

Egy török ellenzéki párt is beállt a halálbüntetés visszaállítása mögé

Támogatásáról biztosította a török kormánypártot a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban Devlet Bahceli, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnevezésű nacionalista ellenzéki párt vezetője kedden.

Recep Tayyip Erdogan török államfő és az általa alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a múlt pénteki sikertelen puccskísérletet követően állt elő a javaslattal.

Amennyiben az AKP kész visszaállítani a halálbüntetést, úgy az MHP is az

– idézte Bahcelit a Sabah című kormánypárti napilap. A 40 képviselői hellyel rendelkező MHP a negyedik legnagyobb török parlamenti párt.

Erdogan a hétvégén kijelentette: a nép követelését a halálbüntetés visszaállítására nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az államfő ezzel összefüggésben tanácskozásokat jelentett be az ellenzékkel. Törökországban 2004-ben törölték el a halálbüntetést, rögzítve e tényt az ország alaptörvényének 38. cikkelyében is, ami lehetővé tette Ankara számára, hogy a következő évben megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat. A halálbüntetés visszaállításához alkotmánymódosítás szükséges.

Visszamenőlegesen nem működik

Ehhez azonban az 550 fős ankarai törvényhozás kétharmados többsége kell, vagyis 367 képviselő támogatása. Másik lehetséges megoldás egy népszavazás lehetne, amelynek kezdeményezéséhez 60 százalékos többség, vagyis 330 szavazat szükséges. A referendumon ezt követően egyszerű többséggel dönthetnének a választópolgárok a kérdésről. Bármely lehetőséget is választja, a 317 képviselői mandátummal rendelkező iszlamista-konzervatív AKP-nak biztosítania kell az ellenzék támogatását is.

Ugyanakkor a 38. cikkely tartalmazza a visszaható hatály tilalmát is vagyis azt, hogy senkire sem szabható ki súlyosabb büntetés, mint amit az elkövetés idején hatályos jog megállapított. Visszamenőleg a szabály szerint nem állapítható meg súlyosabb büntetés.

Ugyanez az alapelv megtalálható a Törökország által aláírt Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikkelyében is, illetve Ankara a 13. kiegészítő jegyzőkönyv ratifikálásával vállalta, hogy minden körülmények között elveti a halálbüntetést.
Az emberi jogi kérdésekben illetékes Európa Tanács (ET) ezért bejelentette: Törökország a halálbüntetés visszaállítása esetén nem lehet többé ET-tag. Az Európai Unió is jelezte, hogy ez esetben megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik