Nagyvilág

Újabb részletek derültek ki az orlandói vérengzésről

Újabb részletek derültek ki az orlandói lövöldözésről. A rendőrfőnök szerint Omar Mateen, szinte az összes áldozatát az alatt az idő alatt gyilkolta meg, ami a lövöldözés kezdete és a rendőri erők kiérkezése között telt el, írja a hvg.hu. A rendőrkapitány elmondta, azért telt el sok idő a kiérkezésük és aközött, hogy bementek a klubba, mert egy ideig úgy tűnt, a merénylő hajlandó beszélni a túsztárgyalókkal. Nyugodt hangon beszélt hozzájuk, órákig tárgyaltak,  de egy idő után kiderült, Omar Mateen célja csak az, hogy még több emberrel végezzen. Ekkor a klub oldalát berobbantották, majd egy faltörővel is rásegítettek, így tudtak bejutni.

Ezen a másfél méteres lyukon próbált mindenki kimenekülni, olyanok is, akik megsebesültek a lövöldözésben.

Ezután jött ki két fegyverrel a merénylő. Állítólag a kocsijában még egyet találtak, de erről még nem adtak bővebb tájékoztatást. Azt viszont elmondták, hogy a férfinál lévő két fegyvert lenyomozták, azokat Omar Mateen vásárolta meg. A FBI képviselője sem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogyan vehetett a merénylő fegyvereket, ha a Szövetségi Nyomozó Iroda már korábban is többször kihallgatta. 49-ből már 48 áldozatot azonosítottak.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik