Nagyvilág

Két kamasz rabolt el egy kisgyermeket egy áruházból

Elismerte egy 13 és egy 14 éves lány, hogy ők raboltak el egy kétéves gyermeket a Primark belvárosi áruházából, Newcastle-ben, még április 13-án.

A kislányt, az eltűnése bejelentése után majd két órával találták meg a rendőrök, magára hagyottan, egy az áruháztól 5 kilométerre fekvő parkban. A rendőrök az áruház biztonsági kameráinak felvételeit használva bukkantak az eltűnt gyermek, illetve később az elrablói nyomára.

Az ügyészség először azzal vádolta meg a kamaszlányokat, hogy azért rabolták el a kicsit, mert meg akarták erőszakolni. Mindezt arra alapozták, hogy találtak náluk egy táblagépet, aminek böngészőjében többször kerestek rá a „nemi erőszak”, a „megerőszakolt emberek”, a „megerőszakolt gyerekek”, illetve a „szegény kis csöppséget elrabolták és megerőszakolták” kifejezésekre.

Az erőszak gyanúját végül ejtették, a két lánynak emberrablás, és lopás miatt kell majd felelnie, ugyanis aznap más üzletekből játékfigurákat, illetve tejet és cumisüveget loptak.

Később kiderült, hogy ugyanazon a napon, ugyanabban a Primark üzletben a két lány megpróbált elrabolni egy másik kisgyereket is, akkor azonban az anya még időben észlelte a bajt.

A két lány folyamatban lévő bírósági tárgyalásának ügyésze, Lee Poppett elmondta, hogy a lányok többször szöktek már meg otthonról, és hogy régóta ismerik őket a város szociális szolgáltatói.

(The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik